BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Évtizedes csúcson az OTP

A nem egészen két hete közzétett gyorsjelentés a várakozásoknál jobb számokat hozott, ám az elemzők erre csak lassan reagálnak.

Évtizedes csúcson van az OTP árfolyama, egy hete 10 ezer forint fölött mozog. A pénzintézet vezetői között is voltak, akik kihasználták ezt, Utassy László igazgatósági tag, a Merkantil Bank elnök-vezérigazgatója tegnapelőtt vált meg egy híján 24 ezer részvényétől 10 200 forintos árfolyamon, vagyis csaknem 245 millió forintot kapott a pakettért. Egy másik OTP-s vezető, Johancsik Tibor vezérigazgató-helyettes pedig élt a vezetői részvényvásárlási programban felajánlott lehetőséggel, és 7509 darab részvényt vett 6698 forintos átlagáron. Összesen 50,3 millió forintot fizethetett a részvényekért, amelyek már 77-78 millió forintot érnek.

Ráadásul az árfolyam feljebb is mehet – állítják az elemzők. A nem egészen két hete közzétett gyorsjelentés a várakozásoknál jobb számokat hozott, ám az elemzők erre csak lassan reagálnak – mondta a Világgazdaságnak Le Phuong Hai Thanh, a Concorde Értékpapír részvényelemzője. A Concorde-nál is számolják még az új célárat. A régiós bankok most jó időszakot élnek át, a portfóliók javulnak, az állományok nőnek, és számos akvizíciót is végre tudtak hajtani. Az OTP-nél is csak most döbbentek rá sokan, hogy a felvásárolt leánycégek mennyivel növelik a profitot.

Izgalomban tarthatja az OTP befektetőit, hogyan folytatódnak a felvásárlások – mondja Le Phuong Hai Thanh. Ha ezek elmaradnak, akkor pedig az az érdekes, mennyivel növeli a bank az osztalék mennyiségét. A nyereségen alapuló árazás (P/E) alapján az OTP még nem vészesen drága, 10-11 körül van a P/E-je, a lengyel bankoknál ez az érték 13-14 körül mozog, de már nem tekinthető kiemelkedően olcsónak sem a magyar bankpapír. „Sokat számít viszont, hogy a piaci hangulat mennyire lesz optimista; most azért látjuk jeleit annak, hogy fárad, emiatt lehet korrekció, ám ha marad minden szép és rózsaszín, akkor az OTP is menni fog” – teszi hozzá az elemző.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.