BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenkétezer forintot érhet az OTP

A napokban 12 ezer forintra emeltük 12 hónapos célárunkat az OTP-re vonatkozóan, ez jelentős, mintegy 20 százalékos felértékelődési potenciált jelent, ennek megfelelően vételre javasoljuk a bank részvényeit.

Az emelés mögött az áll, hogy a bank tisztított eredménye több mint 30 százalékkal magasabb lehet, mint korábban becsültük, 260-280 milliárd forint körül alakulhat az elkövetkező években. Ez az akvizícióknak (Splitska banka, Banca Romaneasca, Vojvodjanska banka) és az erős organikus növekedésnek köszönhető.

A hitelállomány 15-20 százalékkal növekedhet az elkövetkező években, miközben a nem teljesítő hitelek aránya tovább csökkenhet a kedvező régiós makrokörnyezetben, a térségben emelkednek a bérek, ami miatt csoportszinten továbbra is rendkívül alacsony maradhat a céltartalékképzés. Sőt a magyarországi alaptevékenység esetében is folytatódhat a céltartalékok visszaírása, és a tőkearányos nyereség kiemelkedő maradhat. Az erős tőkemegfelelés és a kiugró eredménytermelő képesség együttese jelentékeny osztalékkifizetést tesz lehetővé. 2018-tól kezdődően évi 400, 500, 600 és 700 forintos osztalékkifizetést is elképzelhetőnek tartunk, ezt azonban külső akvizíciók módosíthatják. A sikeres nemzetközi terjeszkedés is legalább olyan értékteremtő azonban a részvényeseknek, mint a magas osztalék.

A P/BV (árfolyam/könyv szerinti érték) alapján az 1,6-es érték nem számít alacsonynak, de ezt igazolja a bank kiemelkedő sajáttőke-arányos nyeresége, ami kimagaslik a régióban jelen lévő többi hitelintézet közül. Az előremutató P/E-ráta (árfolyam/nyereség) alapján viszont a cég csupán 10-es értékeltségen forog, ez az egyik legalacsonyabb a régióban. A megemelt eredményvárakozáson túl a célárfolyamra pozitív hatást gyakorolt, hogy a tőkeköltség is csökkent, a kockázatok és a hozamok csökkenésének következtében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.