BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új történelmi csúcson a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,68 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 39 889,60 ponton zárt csütörtökön, ami új történelmi csúcs.

A részvénypiac forgalma 11 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kiss Mihály, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a BUX-index emelkedett ugyan, de alig mozdult el az előző naphoz képest.

A vezető részvényekről megjegyezte, hogy a Mol tudta a legnagyobb emelkedést elkönyvelni, a Richter is erősödött, ugyanakkor az OTP és a Magyar Telekom árfolyama nem változott az előző napi záróárhoz képest.

A nap legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése volt, komoly várakozások előzték meg az eseményt. Kiss Mihály szerint az EKB a piaci várakozásoknak megfelelően 2018. januárjától a jelenlegi havi 60 milliárd euróról 30 milliárd euróra csökkenti a kötvényvásárlások összegét, a vásárlásokat legalább 2018 szeptember végéig folytatja.

Az elemző ugyanakkor meglepetésként értékelte, hogy az EKB nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy ezt rugalmasan kezeljék, és ha a gazdasági helyzet megkívánja akkor ezt a keretösszeget időben és összegben is tovább tudják emelni.

Kiss Mihály a pénteken várható piacmozgató hírek közül az amerikai makrogazdasági adatokat említette, mint például a GDP-t és az inflációt.

A Mol 12 forinttal, 0,37 százalékkal 3252 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott 10 900 forintot ért, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 471 forintot ért, forgalma 471,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,22 százalékkal 6725 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3271,05 ponton zárt csütörtökön, ez 23,56 pontos, 0,72 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.