BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erőt mutatott az OTP

Az OTP-részvény újra megközelítheti a 11 ezer forintos szintet.

Az egész napra jellemző pozitív hangulat mellett minden adott volt, hogy jó napot zárjanak szerdán a részvények és különösen az OTP: az utóbbi napok korrekciója után a bankpapír árfolyamát megtartotta a 10 ezer forintos technikai szint. Láthatóan van erő a papírokban, amelyek ugyan nem kiugró forgalommal (nem egész 8,4 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a bankrészvények), de magabiztosan – 2,6 százalékkal, 10 350 forintra – emelkedtek. Az OTP-részvény újra megközelítheti a 11 ezer forintos szintet; a szektortárs FHB viszont ellenkező utat járt be szerdán, ára zárásra 3,6 százalékkal, 617 forintra esett.

Forrás: VG | Fotós: Kallus György

A kedvező befektetői hangulatból a Mol is profitált, csaknem 2 százalékkal, 3280 forintra emelkedett az árfolyam, amit az olajár is támogatott: a nyersolaj árfolyama két és fél éves csúcsra került. A Richter-papírok 7030 forinton fejezték be a napot. A BUX 40 131 ponton zárt, másfél százalékkal magasabban, mint kedden.

Az Egyesült Államokból kedvezőtlen makroada­tokat jelentettek, így az indexek enyhe mínuszban voltak a pesti záráskor. Ma a hálaadás napja miatt nem lesz kereskedés Amerikában, pénteken pedig rövidített ideig lehet tőzsdézni.

 

 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.