BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezúttal az OTP állt a BUX emelkedésének útjában

Elbántak a BUX-szal a pénteki kereskedési napon, miután történelmi csúcs közeléből mélyrepülésbe kezdett az index, amely végül 39 435 pontig zuhant.

Elbántak a BUX-szal a pénteki kereskedési napon, miután történelmi csúcs közeléből mélyrepülésbe kezdett az index, amely végül 39 435 pontig zuhant. Ez egyben azt jelenti, hogy az október vége óta tartó oldalazó szakasz alja is elesett. Tegyük hozzá, hogy ez technikailag nem túl kedvező jelzés, a következő szint 38 450 pontnál található. Rövid távon tehát inkább lefelé mutat a grafikon, ami leginkább az OTP számlájára írható, mert a többi blue chip egyelőre még szépen tartja magát.

A várakozásoknál kedvezőbb gyorsjelentés ellenére nagyon gyengén sikerült az OTP-nek a múlt hét. Igazából már október vége óta esik az árfolyam, és eddig kilenc kereskedési napot töltött egyhuzamban zuhanással a kurzus. Az októberi emelkedés nagy részét már visszaadta a papír, és a pénteki méretes esés után a technikai kép sem fest túl kedvezően. Rövid távon van még hely lefelé, mi­után a múlt hét utolsó kereskedési napján fontos szintek estek el. A 9620 forintnál húzódó legutóbbi mélypontig már nem látható komolyabb támasz a grafikonon.

A Mol papírjait hónapok óta szeretik a befektetők, és ez az elmúlt hetekben sem változott. Bár a pénteki kereskedésben megjelentek az eladók, de a korrekciót a vételi pontok keresésére érdemes kihasználni. Nemrégiben egy fontos ellenállást tört át az árfolyam 3200 forintnál, így a közelben már nem látható akadály a további emelkedés előtt.

November elején újra emelkedő pályára állt a Richter, és sikerült a múlt hét során a 6800 forintos ellenállást áttörnie a kurzusnak, így négy hónapos csúcsra kapaszkodott az árfolyam. A pozitív technikai képet egy kedvező gyorsjelentés is megerősítette a múlt héten, ráadásul rövid távon jelentősebb ellenállás már nem áll a papír útjában. 7000 forintnál egy lélektani szintet lehet kiemelni, felette pedig 7250 forintnál található szint, amelynek áttörésével már történelmi csúcsra kapaszkodna az árfolyam. Másfél héttel ezelőtt ismét talpra állt a Magyar Telekom, miután a 464 forintos támaszról sikeresen elrugaszkodott felfelé az árfolyam. Rövid idő alatt megközelítette a kurzus a 488 forintnál húzódó ellenállást, így gyakorlatilag pár nap leforgása alatt bejárta az árfolyam azt a sávot, amelyben már hónapok óta zajlik az oldalazás. A távközlési papír pozitívan lepte meg a befektetőket a múlt hét közepén a negyedéves számaival, ami az árfolyamra is pozitív hatással volt. A hét második felében azonban elromlott a hangulat a nemzetközi börzéken, ami a Magyar Telekom árfolyamában is éreztette hatását. Rövid távon a 488 forintos szintre érdemes figyelni, mert áttörése esetén újabb pozitív lendületet kaphat az árfolyam.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.