BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödéssel nyithat a magyar tőzsde

A hazai vezető részvények közül jól szerepelhet hétfőn a Mol és az OTP is az elemzői várakozás szerint.

Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán közölte: pénteken ismét új történelmi csúcsra kerültek az amerikai részvényindexek, és Ázsiában is alapvetően kedvező a részvénypiaci hangulat. A szakértő arra számít, hogy a hazai vezető részvények közül jól szerepelhet a Mol és az OTP.

Fotós: Móricz-Sabján Simon

A forint árfolyamában továbbra sem vár érdemi elmozdulást, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatdöntő ülése előtt kivárhatnak a befektetők – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 354,22 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 40 785,87 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,327 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 26 forinttal, 0,84 százalékkal, 3138 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 190 forinttal, 1,68 százalékkal, 11 520 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,25 százalékkal, 475 forintra csökkent, forgalma 334,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,08 százalékkal, 6650 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.