BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is a Mol-t és az OTP-t érdemes figyelni

Az elemzők szerin a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedéssel indíthatja a pénteki kereskedést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, korán reggel életbe léptek Amerikában a kínai termékeket sújtó vámok, így megszűnt a bizonytalanság a piacokon. A lépés előtt az ázsiai piacok nyomás alatt voltak, de mostanra emelkedni kezdtek az indexek – tette hozzá.

Mivel a nemzetközi piacokon jó a hangulat, a magyar tőzsdén is pozitív nyitás várható – magyarázta az elemző.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője MTI-hez küldött elemzésében rámutatott: a csütörtöki negatív korrekció után pénteken ismét felfelé vehetik az irányt a részvényárfolyamok a BÉT-en. Szintén azt hangsúlyozta, hogy kedvezőnek mondható a nemzetközi befektetői hangulat.

A vezető részvények közül továbbra is a Mol-ban és az OTP-ben lát a szakember lehetőséget az emelkedésre rövid távon.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 265,16 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 36 335,09 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt. A Mol 26 forinttal, 0,94 százalékkal, 2752 forintra csökkent, 828,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 1,06 százalékkal, 10 270 forintra esett, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal, 408 forintra erősödött, forgalma 114,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,29 százalékkal, 5130 forintra gyengült, a részvények forgalma 235,1 millió forintot ért el.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.