BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig moccant nyitáskor a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,21 pontos csökkenéssel, 39 593,08 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a hetet kiemelkedő teljesítménnyel kezdték hétfőn a tőzsdék, ez tükröződött az amerikai kereskedés során is. Ugyanakkor kedden reggelre a határidős indexek iránykeresést vetítenek előre, a befektetők várják a hét végi G20 csúcstalálkozót. A szakértő ezért iránykeresésre számít a magyar tőzsdén is.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője szerint

enyhe negatív iránnyal indulhat a kereskedés a BÉT-en.

Kommentárjában kifejtette: az OTP továbbra is oldalazhat, nagyobb forgalom lenne szükséges, hogy újabb csúcsra menjen. A Mol jó formában van, de 3200 forintnál található egy komolyabb ellenállás, és nem valószínű, hogy kedden ezt sikerül átlépnie. A Magyar Telekom 445 forintnál szintén komolyabb ellenálláshoz ért, ami valószínűleg megállítja a papírt, illetve kezd túlvetté válni a részvény. A Richter továbbra is a mozgóátlagai közé van szorulva; az elemző szerint érdekes lesz, hogy melyik irányba fog kitörni nagyobb forgalommal, ez rövid távon irányadó lehet a részvény további menetére – tette hozzá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.