BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól indult csütörtökön a pesti kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39 432,65 ponton nyitott csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,32 pontos emelkedéssel, 39 432,65 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest alig változott.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy

csütörtökön az amerikai piacokon a hálaadás ünnepe miatt nem lesz kereskedés, ezért globálisan visszafogottabb forgalomra lehet számítani.

A határidős indexek esetében iránykeresés rajzolódik ki, az alacsony forgalom mellett nem valószínű, hogy lesz egyértelmű irány a piacokon.

Az elemző hozzátette, hogy a vezető részvények közül az OTP-nél az utóbbi napokban a 11 250-11 500 forintos sávban egy konszolidációs szakasz figyelhető meg, ahonnan a papír se kitörni nem tudott tartósan, se a 11 ezer forintos szintet nem tesztelte újra.

Szerdán a második legjobban teljesítő blue chip a Magyar Telekom volt, a Mol pedig sikeresen továbbjutott a 3100 forintos szinteken, ugyanakkor kérdés, hogy ez mennyire lesz tartós.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szintén azt emelte ki, hogy az iránykeresés lehet a mérvadó, a magyar tőzsde a nemzetközi hangulattal párhuzamosan mozoghat. Fontosabb makroadat csütörtökön nem jelenik meg.

Az Equilor Befektetési Zrt. is csendesebb kereskedésre számít a magyar parketten, a magyar részvényindex oldalazhat. A blue chipek közül az OTP-részvényben várhatóan nem lesz meg az erő, hogy új történelmi csúcsra törjön, így folytathatja bázis építését a jelenlegi árszint körül. A Mol árfolyama is „megpihenhet” picit,

a Telekom tovább folytathatja konszolidációját a felvásárlási pletyka miatti kitörését követően.

A Richter árfolyama beszorult az 50 napos és 20 napos mozgóátlag közé, nem számítanak ma szignifikáns irány kialakulására a papír esetén – tették hozzá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.