BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem volt jó a hangulat a pesti börzén

A BUX 128,87 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 37 666 ponton zárt kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,87 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 37 666 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, a hétfőinél jóval kisebb forgalomban, minimális mértékben esett a BUX. A gyorsjelentését pénteken publikáló OTP szerepelt a legjobban. Jó teljesítményt nyújtott a Magyar Telekom is, amelynek az árfolyama átlépte a 400 forintot, és hosszú idő után először volt viszonylag nagyobb forgalma. A távközlési cég szerdán este jelent – tette hozzá.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Nem volt jó napja a Richternek, amely közel 1,2 százalékkal esett, forgalma pedig nagyjából harmada volt a hétfőinek. A legrosszabb teljesítményt a Mol nyújtotta, amely újra 3000 forint alatt zárt. Az üzletkötő szerint az esés oka az lehetett, hogy a Mol az elmúlt öt-tíz napban viszonylag sokat emelkedett és a gyorsjelentése is jó lett, ilyenkor előfordul, hogy profitot realizálnak a befektetők. Másrészt kijöttek a vállalat októberi finomítói marzsai, amelyek a szeptemberihez hasonlóan nagyon gyengék lettek, és vegyipari marzsai is viszonylag alacsony szinten stagnáltak – mutatott rá.

  • A Mol 54 forinttal, 1,78 százalékkal, 2986 forintra gyengült, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények 90 forinttal, 0,86 százalékkal, 10 590 forintra erősödtek, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1 százalékkal, 403,50 forintra nőtt, forgalma 625,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok ára 65 forinttal, 1,18 százalékkal, 5450 forintra esett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3673,18 ponton zárt kedden, ez 22,39 pontos, 0,61 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.