BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javult a hangulat a magyar tőzsdén

A hétfői záró értékéhez képest minimálisan erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,28 pontos emelkedéssel, 40 667,93 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan erősödött.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, az ázsiai kereskedésben már emelkednek a részvényindexek, ennek egyik oka, hogy a piaci várakozások szerint a gyengébb kínai adatsorok támogatóbb gazdaságpolitikát eredményezhetnek a pekingi vezetés részéről.

A határidős indexek alapján a hétfői eladási hullám után az európai részvénypiacok is pluszban nyithatnak

– jelezte. Hozzátette, a magyar tőzsdén a reggeli kereskedést alapvetően a nemzetközi hangulat határozhatja meg, később a megjelenő decemberi inflációs adatokra figyelhetnek a befektetők.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzőjének kommentárja szerint is visszatérhet a pozitív hangulat a magyar piacra. Kifejtette: az OTP megkísérelheti felfelé „elrúgni magát” a 20 napos mozgóátlagról. A Molnál is emelkedés valószínűsíthető. Ha a Magyar Telekom stabilan el tudna rugaszkodni a jelenlegi 454 forintos szintről, megnyílhatna a tér egy nagyobb emelkedés előtt.

A Richter esetében az újabb negatív hír az Esmya készítményről valószínűleg nem fogja elrontani a befektetők vételi kedvét, ez ugyanis már korábban beárazódhatott, így tovább menetelhet a magyar gyógyszerpapír

– közölte a szakértő.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,41 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 40 667,65 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 7,8 milliárd forint volt.

  • A Mol árfolyama 26 forinttal, 0,81 százalékkal 3202 forintra csökkent, 892,6 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,43 százalékkal 11 640 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 454 forintra gyengült, forgalma 206,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,52 százalékkal 5770 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.