BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pozitív start a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,48 pontos emelkedéssel, 40 598,74 ponton nyitott csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,48 pontos emelkedéssel, 40 598,74 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez minimális emelkedés.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy enyhén negatív nyitást vár a Budapesti Értéktőzsdén. Az Ázsiában nyitva tartó piacokon csütörtökön reggel vegyes a kép, a határidős indexek enyhén mínuszos nyitást vetítenek elő az európai piacokra és a reggel közölt német ipari termelési adat is gyengébb lett a vártnál – fejtette ki a Concorde elemzője.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kiemelte, hogy iránykeresésre, oldalazó mozgásra számítanak a nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén, a nemzetközi befektetői hangulat kissé bizonytalan.

Az Equilor szenior elemzője szerint a vezető részvények közül a Richter esetében összességében enyhén negatív árfolyam reakció lehet. Az OTP pozitív fordulatra utaló jeleket mutatott az elmúlt napokban, de továbbra is a 11 200-11 850 forintos kereskedési sávban maradhat a bankpapír. A Mol fontos támaszok felé közelített a szerdai kereskedésben, a 3150-3200 forintos zónára érdemes figyelni a következő napokban. A Magyar Telekom emelkedő trendben tudott maradni, így a technikai kép továbbra is pozitív a távközlési vállalat esetében – írta Varga Zoltán.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,87 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 40 597,26 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

  • A Mol 14 forinttal, 0,43 százalékkal 3246 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,97 százalékkal 11 470 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,75 százalékkal 472,50 forintra emelkedett, forgalma 160,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,12 százalékkal 5735 forintra csökkent, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.