A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,85 pontos csökkenéssel, 40 916,45 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.
Varga Zoltán még a tőzsdenyitás előtt az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy érdemes lesz figyelni az OTP-re. A szakértő úgy látja, hogy ha a bankpapírnak sikerülne a 12 800 forintos ellenállási szintet jelentősen meghaladni, akkor emelkedhet, és rövid időn belül elérhető lehet a 13 250 forintos szint is.
Varga Zoltán úgy vélte, hogy a Mol technikai képe is pozitív, a 3000 forintos szint áttörése kellene a további erősödéshez. Az elemző kiemelte: Csányi Sándor, a Mol igazgatóságának alelnöke, valamint a vele szoros kapcsolatban álló szingapúri Sertorius Global Opportunities Fund tőzsdén kívül kötött ügyletek során összesen 20 ezer Mol kötvényt adott el, a kötések összértéke mintegy 21,85 millió euró volt.
A szakértő szerint a Magyar Telekom árfolyamában 440 forintnál található fontosabb ellenállási szint, tesztelését követően negatív korrekció indulhat. A Richter árfolyama a 4800-5000 forintos tartományban mozog, az elemző nem számít érdemi változásra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,94 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 40 922,30 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.