A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX változatlan szinten, 39 547,59 ponton nyitott pénteken, azaz a csütörtöki záró értékéhez képest nem változott.
Varga Zoltán, az Equilor befektetési Zrt. elemzője azt írta, hogy
az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások híre kedvezően hatott a részvénypiacokra világszerte.
A szakértő szerint a BÉT-en folytatódhat a csütörtökön kezdődött pozitív korrekció.
Pénteken több kibocsátó részvényeivel is felfüggesztik a kereskedést. Az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt., valamint az Opus Global Nyrt. is maga kezdeményezte az intézkedést. Előbbiek részvényeivel kedden lehet újra kereskedni, míg az Opus felfüggesztése péntekre szól.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,82 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 39 547,59 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma alacsony, 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2804 forintra erősödött, 883 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,89 százalékkal 12 520 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,69 százalékkal 438 forintra emelkedett, forgalma 217 millió forint volt. A Richter papírok 24 forinttal, 0,50 százalékkal 4780 forintra gyengültek, forgalmuk 854,8 millió forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.