A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,27 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 39 466,35 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta, hogy a piacokat leginkább az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások mozgatják. A hírek szerint állítólag az Egyesült Államok is hajlandó lenne részmegállapodásra a kínai féllel. A piaci vélekedések szerint azonban a részmegállapodás nem jelent tartós pozitívumot a piacok számára – fejtette ki a vezető üzletkötő.
Hozzátette: ha semmilyen megállapodás nem születik, az sokkal nagyobb negatívum lenne.
Európában azon papírok esetében, amelyek az elmúlt időszakban nagyobbat estek, mint például a bank- és az autóipari részvények -, kisebb visszapattanás látható, annak reményében, hogy valamilyen megállapodásra sor kerül az amerikai-kínai tárgyalásokon – mondta.
A magyar piaccal kapcsolatban kiemelte a Richtert, amelynek árfolyama a korábbi szintjei alá csökkent, 4730 forinton is járt – nem is annyira kicsi forgalom mellett -, nagyon közel kerülve 4700 forintos technikai szinthez.
A devizapiacon a dollár elkezdett gyengülni az októberre és novemberre várt kamatcsökkentések miatt, ami a magyar fizetőeszközt is segítette. A forint az euróval szemben visszatért a 333-as szint alá. Ahhoz képest, hogy a napot 334-gyel nyitotta, a különbség elég jelentős – mutatott rá Baráth Tibor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.