Növekvő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 441,42 ponton zárt pénteken, 1281,84 ponttal, 3,04 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
A részvénypiac heti forgalma meghaladta az 53,5 milliárd forintot az előző, négynapos héten elért 38,9 milliárd forint után,
a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.
Hétfőn 1,56 százalékos emelkedéssel zárt a BUX, a legnagyobb mértékben a Mol erősödött, mellette az OTP húzta még felfelé a hazai részvényindexet.
Kedden 0,98 százalékos volt az emelkedés, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest, a legjobban a Richter teljesített.
Szerdán is kitartott a kedvező hangulat a magyar tőzsdén, bár csak 0,13 százalékkal emelkedett a BUX, a Mol esett, a többi vezető részvény ugyanakkor erősödni tudott, leginkább az OTP.
Csütörtökön új történelmi csúcson zárt a BUX,
0,71 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést, amivel túlszárnyalta korábbi, április 24-én felállított történelmi csúcsát. A legjobb teljesítményt az OTP nyújtotta, amely szintén új történelmi csúcson fejezte be a napot.
Pénteken a magyar tőzsdeindexet mínuszba húzta az OTP. A bankpapír az elmúlt időszakban jól teljesített, valamint a pénteken közzétett harmadik negyedéves jelentése is kedvező volt, ennek ellenére esett az árfolyama, amit szakértők szerint a befektetők profitrealizálása okozott.
A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 4,53 százalékkal a Mol árfolyama emelkedett a héten, pénteki záróára 3044 forint, heti forgalma 12,2 milliárd forint volt.
Az OTP 3,46 százalékkal erősödött, pénteken 14 040 forinton zárt a papír, heti forgalma meghaladta a 23,2 milliárd forintot.
A héten a Richter árfolyama 2,38 százalékkal emelkedett, pénteken 5590 forinton zárt, heti forgalma csaknem elérte a 11,9 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama 0,11 százalékkal esett a héten, pénteken 438,5 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma mintegy 1,34 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3930,48 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 8,73 ponttal, 0,22 százalékkal alacsonyabban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.