A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,04 pontos csökkenéssel, 43 189,76 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,11 százalékkal gyengült.
Varga Zoltán kommentárjában közölte kedden jelentősen emelkedett a Richter árfolyama, amely elsősorban a Vraylar kedvező amerikai értékesítési számainak volt köszönhető.
A gyógyszergyártó árfolyamában 5600 forintnál található egy fontos ellenállási szint, kedden sikerült felette zárni, a következő meghatározó szint 5800 forintnál húzódik.
A Mol át tudta törni a 3000 forintos szintet, a következő ellenállás 3100 forintnál adódhat az elemző szerint. Az OTP árfolyamában továbbra is a 14 000 forintos ellenállást, és a 13 500 forint körüli támaszt érdemes figyelni. A Magyar Telekom jegyzése a 435 forintos támasz közelében mozog, míg a rövid távú ellenállási szint 440 forintnál húzódik.
Varga Zoltán kiemelte, szerdán piac zárás után közli a Magyar Telekom a harmadik negyedéves számait. Az elemzői várakozások alapján a bevétel és az EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 1 százalékkal emelkedhet éves alapon, míg az EBIT (működési eredmény) az alacsonyabb bázis miatt 8 százalékkal nőhet. A jelenést követő telefonkonferencián egyebek mellett a frekvenciavásárlások, a T-Systems értékesítésével összefüggő információk kerülhetnek szóba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.