A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,82 pontos emelkedéssel, 45 763,97 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában azt írta, hogy a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, így nyitást követően ismét a vevők lehetnek többségben. Az OTP 15 850 forintnál állított be új csúcsot, majd napon belül negatív korrekció indult pénteken. Fontos támasz 15 200 forint környékén húzódik. A Mol továbbra is hektikusan mozog, pénteken sikerült ugyan a 2900 forintos szint felett zárnia, de 2950 forintnál máris ott a következő meghatározó ellenállás. Közölte, hogy a Richter árfolyama jelentősen emelkedett, a 6035 forintos ellenállást már csütörtökön áttörte, pénteken pedig 6200 forint felett zárt. Amennyiben sikerül a következő napokban a szint felett maradnia, a következő fontosabb szint 6500 forintnál adódik. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek között mozog – írta.
A forint árfolyama tovább erősödött pénteken, a kedden délután esedékes kamatdöntő ülés közleménye, és az esetleges sajtótájékoztatón elhangzottak befolyásolhatják majd érdemben a forint árfolyamát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 377,47 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 45 760,15 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,9 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,65 százalékkal 15 600 forintra nőtt, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki. A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2906 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 437 forintra emelkedett, forgalma 290,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 2,22 százalékkal 6210 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.