A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,87 pontos emelkedéssel, 36 371,31 ponton nyitott hétfőn.
A pénteki záró értékéhez képest 0,03 százalékkal emelkedett.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjének kommentárja szerint a pénteki esést követően hétfőn is a negatív tartományban nyithat a hazai tőzsde, azonban nem lehet kizárni, hogy ezt követően javul a nemzetközi befektetői hangulat.
A vezető részvények közül az OTP grafikonján 11 200 forint közelében húzódik fontos támasz, amelyet a 11 000 forintos szint követ, felül pedig 11 500 forintnál található ellenállási szint. A Mol jegyzése letörte az 1900 forintos támaszát, így technikailag további csökkenés várható, a következő támaszok 1860, majd 1800 forintnál húzódnak. A Richter árfolyama jelentős csökkenést mutatott pénteken, amennyiben vissza tudna kapaszkodni a 6600 forintos szint fölé, pozitív korrekció jöhet, ellenkező esetben viszont a 6400 forintos támasz felé veheti az irányt. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos szintek között mozoghat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 641,50 pontos, 1,73 százalékos csökkenéssel, 36 360,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 24 forinttal, 1,26 százalékkal 1879 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,14 százalékkal 11 300 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 390 forintot ért, forgalma 173,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 245 forinttal, 3,59 százalékkal 6575 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.