BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Máris adja a Richtert a Fidelity

Lejtőre került a gyógyszergyártó árfolyama.

A bejelentési kötelezettséget is jelentő öt százalékos küszöb alá csökkent a Fidelity Internationalhoz tartozó FMR LLC szavazati joga a Richterben – közölte hétfőn a tőzsde honlapján a magyar gyógyszergyártó. A tulajdoni arány tényleges csökkenése már múlt hét csütörtökön megtörtént, a Richter október másodikán kapta kézhez a tájékoztatót a Fidelity-től.

Fotó: Richter

Az ír társaság még augusztus közepén jelentette be, hogy az FMR Richter részvényekhez kapcsolódó szavazati joga 5,08 százalékra növekedett. Ezzel a Fidelity a Richter második legnagyobb tulajdonosává vált, a magyar állam után, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn és két alapítványon keresztül a teljes részvényállomány 25 százalékát birtokolja. A piacon – a kedvező második negyedéves jelentés mellett – részben a Fidelity vásárlásaival magyarázták a Richter árfolyamának száguldását, sőt sokan abban bíztak, hogy az FMR példáját más külföldi alap is követheti.

A Reuters adatbázisa szerint, amely az augusztus végi tulajdoni hányadokat tükrözi, a Richterben 2 százalék fölötti részvénycsomaggal bír a The Vanguard Group, a Templeton Asset Management és a Schroder Investment Management. A Richter részvények a tőzsdezárás előtt két órával 1,4 százalékos mínuszban, 6485 forinton álltak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.