BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszteséges napja volt Európának

A gyenge kezdés után zárásra sem sikerült összeszedniük magukat az indexeknek.

Gyenge kezdés után nagy, egy százalékot meghaladó indexveszteséggel fejezték be a szerdai kereskedést az európai értékpapírpiacok.

Az európai FTSE EuroFirst 300 index 0,97 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 1,05 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,24 százalékkal végzett alacsonyabban.
Szerdán minden gazdasági ágazat árfolyamindexe csökkent az európai tőzsdéken, de a legnagyobb, három százalékot meghaladó mértékben a szabadidős és utazási ágazat indexe csökkent.
Voltak azonban egyedi kivételek is, saját kedvező gazdálkodási adataik alapján.

Ilyen volt például a brit Tesco részvénye hatszázalékos nyereséggel az első fél éves beszámoló alapján megemelt éves eredménytervének bemutatásával.

Fotó: Daniel LEAL-OLIVAS / AFP PHOTO

Nem kedvezett a tőzsdei befektetői hangulatnak a német feldolgozóipari megrendelések vártnál nagyobb augusztusi visszaeséséről tett jelentés sem. 

A spanyol ipari termelés pedig a várt 3,5 százalék helyett csak 1,8 százalékkal emelkedett augusztusban éves bázison.
Londonban 1,14 százalékkal gyengült az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,53 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 1,27 százalékkal esett. Milánóban 1,29 százalékos, Madridban 1,66 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a szerdai tőzsdenap.
Az európai piacok zárásakor az olajár már negatív tartományban tartózkodott a nap folyamán korábban elért többéves csúcs után. A Brent 83,47 dolláron is állt, 2018 októbere óta a legmagasabb jegyzésen, a WTI pedig 79,78 dolláron, 2014 novembere óta a legmagasabb áron.
A Brent hordónként 81,10 dolláron állt az európai kereskedési idő végén a nemzetközi piacon, 1,77 százalékos napi csökkenéssel, a WTI pedig 77,47 dolláron, 1,85 százalékkal alacsonyabban.
Az arany spot ára 0,19 százalékkal csökkent 1756,31 dollárra unciánként, az eurót 0,53 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1534 dolláron.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.