BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Párizs
olimpia
olimpiai falu

Ide költöznek be a legjobb sportolók: megnyílt a párizsi olimpiai falu – videó

Hivatalosan megnyílt csütörtökön az olimpiai falu, már az első napon több száz versenyző, kísérő érkezését várják. Az is kiderült, mikor érkeznek a magyarok Párizsba.

A Párizs északi részében, Saint-Denis, Saint-Ouen és az Ile Saint-Denis között elterülő, 52 hektáros olimpiai falu közel 14 500 hivatalos személynek, köztük 9000 sportolónak lesz majd az otthona a legforgalmasabb időszakban.

Párizs
olimpia
olimpiai falu
Felkészültek a szervezők a párizsi rendezvényre / Fotó: AFP

Készen állunk – jelentette ki Augustin Tran Van Chaut, a falu igazgatóhelyettese a France Info rádiónak nyilatkozva, hozzátéve, hogy kétszáznál több ország delegációja lakik majd itt.

A szervezők már csütörtökön több száz – pontosabban ezer és kétezer közötti – versenyző, illetve edző, hivatalos kísérő beköltözésével számolnak.

Ekkor érkeznek a magyarok Párizsba

A magyarok első nagyobb csoportja – a Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint – hétfőn érkezik, akkor 

  • a női kézilabdázók
  • és a tornászok

foglalják el a helyüket a faluban.

Ahogy azt a Világgazdaság megírta, aktívan dolgozik a francia rendőrség, hogy biztonságos legyen jövő hétre a világ egyik legnépszerűbb sportversenysorozata. A több ezer, a párizsi olimpiáról eddig kitiltott személy között sok iszlamista, szélsőbal- és szélsőjobboldali körhöz közel álló radikális is volt.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.