BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Párizs 2024: Hámori Luca után a kínai bunyós sem tudta megállítani Imane Helifet – olimpiai bajnok lett az algír

Egyhangú pontozással nyerte a női 66 kilogrammos ökölvívók döntőjét az algériaiak nemzeti hőse: Imane Helif úgy lett ötkarikás bajnok Franciaországban, hogy egyetlen menetet sem veszített a pontozóbíróknál.

A Hámori Lucát a negyeddöntőben búcsúztató és a szereplésével botrányt kavaró algériai ökölvívó, Imane Helif egyhangú pontozással nyerte a női 66 kilós döntőt kínai ellenfelével szemben. Jang Liu ugyan a második menetben volt a legközelebb a sikerhez, de Helif ezt a periódust is hozta.

Párizs 2024, Imane Helif
Párizs 2024: a világ hosszú időre megjegyezte Imane Helif (balra) nevét / Fotó: Csudai Sándor/ Mediaworks

Az afrikai bokszoló indulása óriási visszhangot váltott ki világszerte, mert a tavalyi világbajnokságról a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta túl magas tesztoszteronszintje miatt. Umar Kremlov, az IBA elnöke pedig azt mondta róla, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY-kromoszómája van, a NOB azonban engedélyezte az olimpiai indulását.

Érdekesség, hogy 

Helif úgy lett ötkarikás bajnok Franciaországban, hogy egyetlen menetet sem veszített a pontozóbíróknál.

A botrányok ellenére a francia közönség imádta, a meccsein pfújolást nem, csak tapsot és éljenzést lehetett hallani, ráadásul hazájában, Algériában nemzeti hős lett.

Eredmény

ökölvívás, nők, 66 kilogramm

olimpiai bajnok: Imané Helif (Algéria)
2. Jang Liu (Kína)
3. Janjaem Suwannapheng (Thaiföld) és Csen Nien-csin (Tajvan)
...5. HÁMORI LUCA

A döntőben: Imané Helif (algériai)–Jang Liu (kínai) p. gy. (5:0)

Brutális igazságtalanság: Musk és J. K. Rowling is felszólalt a nőként bokszoló férfi ellen

Az interszex Imane Helif a világbajnokságon nem indulhatott, az olimpián azonban ringbe szállhatott a női mezőnyben. Ez sokaknál kiverte a biztosítékot.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.