Megfeleződhetett az Airbnb-szállások száma, a budapesti hirdetések fele ugyanis eltűnt a szállásközvetítő oldalakról a pandémia megjelenése óta, és nem tudni, mennyien és mikor csekkolnak majd be újra a rövid távú szálláskiadás piacára a korábbi 40 ezer szereplő közül
– jelezte Schumicky Balázs, a Magyar Apartman Kiadók Egyesületének (MAKE) elnöke a Világgazdaságnak. Bár most épp a járvány harmadik hullámának megjelenése köti le a döntéshozók figyelmét, szerinte fontos lenne mielőbb meghatározni a rövid távú lakáskiadás majdani működési feltételeit, az újranyitás előkészítése érdekében. A járvány kitörése előtt épp szigorításokra, a vendégfogadási napok maximalizálására, az airbnb-zés erőteljes korlátozására készültek az önkormányzatok, de döntés erről azóta sem született, van, ahol még a munkacsoport sem állt fel a témában.
A MAKE elnöke felhívta a figyelmet, hogy a világjárvány vélhetően túlhaladottá tette az airbnb-zés szigorításának és időbeli korlátozásának kérdését, sőt, a turizmus mielőbbi sikeres újraindítása érdekében most a szektor támogatására van szükség. Miután arra lehet számítani, hogy elsőként a fiatalok fognak útra kelni világszerte, vagyis azok, akik e szállástípusok klasszikus vendégkörét alkotják, felértékelődik az Airbnb-kínálat, és az újraindítás segítésére kellene fókuszálni. Mindezt azért is, mert hatalmas a bizonytalanság, nem tudhatja senki, hogy milyen ütemben indul újra a nemzetközi turizmus.
Akik kitartottak, nem kevés terhet vállaltak,
többségükben nulla bevétel mellett is fizetik az építményadót, a tételes átalányadót, viszont a turisztikai vállalkozások által igényelhető tízmillió forintos ingyenhitelre adószámos magánszemélyként nem jogosultak, noha azt adott esetben a lakáshitelek kiváltására szeretnék használni.
A magánszálláshelyek az érintkezésmentes, biztonságos vendégfogadás miatt is felértékelődnek a piacon, éppen ezért szorgalmazzák a szövetségek, hogy az április elsejétől kötelező okmányolvasó helyett ígért ingyenes applikációval a házigazda felelősségére, de a vendégek maguk is elvégezhessék az okmányaik leolvastatását
– mondta Schumicky Balázs. Az egyesületi elnök szerint félreértésre adhatott okot az Airbnb legutóbbi közlése a szektor elmúlt időszakának bevételi lehetőségeiről, amely szerint az újonnan csatlakozott magyar házigazdák 200 millió forintos forgalmat könyvelhettek el a járvány kitörése óta. Ez még egy nagyon komoly mértékű növekedéssel, ezer új szálláshellyel számolva is 17-22 ezer forintos havi bevételnek felel meg, ami aligha tekinthető jó eredménynek. Ezért is kérik a negyedmillió forintos okmányolvasó helyett az ingyenes, de érintkezésmentesen biztosítható applikáció elérhetővé tételét a lakáskiadók számára.
Bár sem a szállodáknak, sem a panzióknak nem kellett bezárniuk, az üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezőket fogadhatták, a budapesti airbnb-zők túlnyomó többsége bevétel nélkül maradt, és nagy részük még jó ideig vélhetően nem is tervezi a visszatérést.
Pedig épp ez a szálláspiac a legrugalmasabb, a leggyorsabban képes a változásokra reagálni, a majdani újranyitás indikátora lehet
– szögezi le Schumicky Balázs.
A bizonytalanság enyhítése érdekében mielőbb tudni kellene, hogy milyen feltételekkel lesz labdarúgó-Eb, Sziget Fesztivál, és mi lesz a vakcinaigazolványok szerepe. Egyelőre félő, hogy ha meglódul a turizmus, és bekövetkezik a valószínűsített hirtelen felpattanás, elképesztő munkaerőhiány lesz az ágazatban. A turizmus magára találását a piac már beárazta, amit jól tükröz az Airbnb tőzsdére lépésének sikere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.