Nem nézőpont kérdése

A közelmúltban nagy nyilvánosságot kapott – többek között a Világgazdaság hasábjain is – az a brüsszeli felmérés, amely sorrendbe állította az EU országait a kis- és középvállalkozásoknak juttatott közösségi források százalékos aránya szerint. Magyarország 3,3 százalékos „teljesítménnyel” a vert mezőnyben kullog a jelentés szerint. Ezzel szemben hazánkban a mikro-, kis- és középvállalkozások számára hozzáférhető források nagysága valójában jóval meghaladja a 10 százalékot.

Az Új Magyarország fejlesztési terv keretein belül a kkv-k pályázhatnak támogatásra a Gazdaságfejlesztés operatív programból, a Közép-magyarországi operatív programból, valamint a konvergenciarégiók operatív programjaiból is. Ezek gazdaságfejlesztésre összesen több mint 1000 milliárd forintnyi pályázati forrást kínálnak. Ebből nem minden forint szolgálja kizárólag a kkv-k boldogulását, hiszen az üzleti környezet fejlesztését célzó néhány milliárdos prioritás és a kutatás-fejlesztési támogatások egy része (körülbelül fele) nem ennek a vállalati körnek nyújt közvetlenül forrást. (Megjegyzem, ez lehet a brüsszeli felmérés „félreértésének” alapja.) A technológiafejlesztési, az e-kereskedelem fejlesztését célzó, valamint a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok egy jelentős része, illetve a regionális programokban a turisztikai vállalkozásoknak szánt pályázatok és nem utolsósorban az idén bemutatkozott – hat év alatt csak önmagában 200 milliárdos – visszatérítendő támogatások azonban korlátozás nélkül hozzáférhetők a hazai kkv-k számára.

Felhívom ugyanakkor a figyelmet néhány további, az eredeti 3,3 százalékos állítás tételes cáfolatán túlmutató érvre. Mintha kiesne a bírálók látóköréből az uniós források mellett az igen komoly hazai támogatás. Az egyes minisztériumok dedikált pályázatai mellett jelentős, a kihasználtságát tekintve a lehetőség határait még nem feszegető támogatást kínál a kkv-knak például a Magyar Fejlesztési Bank.

Visszakanyarodva az EU-s támogatásokhoz – fenntartva, hogy már nem az arányok kiszámításáról, hanem a címzett forrásokon túl figyelembe veendő szempontokról van szó –, azok, akik a kkv-knak jutó támogatás arányát alacsonynak tartják, ezzel azt állítják, hogy másra – például infrastruktúra-fejlesztésre vagy nagyvállalatok támogatására – túl sok jut.

Az ő figyelmüket arra hívom fel, hogy a magyar gazdaság karakteréből fakadóan jelentős részben azok a nagyvállalatok jelentik a kkv-k, különösen a termelő cégek piacát, amelyek ezeknek a támogatásoknak köszönhetően Magyarországon hajtják végre új beruházásaikat. Márpedig piac nélkül a kkv-k nem tudnak megélni, tehát nem túl közvetett az érdekük abban, hogy ezek a nagyvállalatok is megkapják azokat a támogatásokat, amelyek segítenek a beruházásokért folytatott nemzetközi versenyben hazánk mellett dönteni. Emellett azt sem szabadna elfelejteni, hogy az infrastrukturális beruházások, például a közlekedési fejlesztések a lakosság mellett elsősorban a kkv-k érdekeit is szolgálják, hiszen ezeken keresztül kapcsolódhatnak a piacokhoz, illetve a piac így jut el hozzájuk – például turisták formájában.

Nem állítom, hogy a kis- és középvállalkozások támogatásának területén nincs mód a továbbfejlődésre. A területi eloszlás a korábbi években például nem segítette érdemlegesen a régiók közötti különbség csökkentését. De biztató fejlemény, hogy tavaly óta egyre nagyobb hangsúlyt kap a pályázatok tervezésénél a leghátrányosabb helyzetű kistérségek támogatása, amelyen keresztül remélhetőleg e támogatásoknak a foglalkoztatásra kifejtett pozitív hatása is érzékelhetőbbé válik.

A szerző a MAG – Magyar Gazdaság-fejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója