Insourcing: mennek vagy maradnak a multik?

Hillary Clinton az amerikai demokrata elnökjelöltek választási kampányában hangsúlyosan érvelt olyan adószabályozási és más intézkedések mellett, amelyek támogatnák az insourcingot és visszaszorítanák az outsourcingot. Az utóbbi, tehát az egyes tevékenységek külföldi kiszervezése nálunk is jól ismert és alkalmazott gyakorlat, az insourcingról azonban kevesebbet tudunk. Miről is van szó?

Az amerikai közgazdasági szakzsargonban az insourcing azt jelenti, hogy külföldi cégek az Egyesült Államokban feldolgozóipari vagy más ágazati tevékenységeket végző létesítményeket hoznak létre, és ezzel Amerika számára munkahelyeket teremtenek. Az USA-ban jelenleg mintegy ötmillió munkavállaló (azaz az összes foglalkoztatott nagyjából 4,5 százaléka) külföldi tulajdonú cégekben vagy azok leányvállalatainál dolgozik. Ugyanakkor olyan amerikai cégek, mint a Dell, a Hewlett-Packard vagy a Symantec, például call centereiket már teljes egészében külföldre telepítették, sokszor az amerikainál drágább munkaerőköltségek mellett is. Ezért buzdított a leendő külügyminiszter arra: „Foglalkoztass itthon!”

Miért lehet mindez érdekes számunkra? Természetesen elsősorban nem azért, ami az Egyesült Államokban történik, s nem is azért, mintha számunkra a válság legsúlyosabb következményei ebből fakadnának. Amiért azonban nem hagyható mindez figyelmen kívül, az ma még talán csak egy feltevésnek tűnik, holnap azonban már súlyos fenyegetettséget jelenthet.

Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európa csaknem minden országában a vállalkozások, különösen a válság által legjobban érintett, konjunktúraérzékeny iparágakban tevékenykedők várják, elvárják az állami segítséget. S úgy tűnik, ez a segítség nem is marad el. A támogatások pontos feltételei még sehol sem ismertek, egy dolog azonban biztos: az állami pénzekkel, az adófizetők pénzével a gazdaságpolitikusok célja nem csupán a tűzoltás, az akut problémákból fakadó gondok megold ása, hanem a jövőbeli fejlődés, növekedés hátterének a megteremtése. S az sem jelentene óriási meglepetést, ha ezen pénzek felhasználhatóságának a kritériumai között kiemelt fontosságot kapna a hazai munkahelyteremtés. Minderre már konkrét példák vannak például a járműipari ágazatban.

Olyan strukturális változások várhatók, amelyeken belül a vállalkozások – újragondolva fejlődési stratégiáikat, termelőkapacitásaik regionális szerkezetét – várhatóan számos, jelenleg külföldön működtetett tevékenységüket visszatelepítik az anyaországba. Az újonnan létesített, részben állami pénzekből finanszírozott kapacitások értelemszerűen a legkorszerűbb technológiákra építve hatékonyabbak lesznek, mint a jelenleg külföldre telepített üzemek, így az emelkedő termelékenység mellett az alacsonyabb létszámmal a nagyobb munkaerőköltségek is kompenzálhatók. S lényegtelen, hogy ezt most az outsourcing leépítésének vagy az insourcing bővülésének tekintjük, számunkra mindenképp komoly veszélyt jelent. Azt vetíti előre, hogy az amerikai, német, francia stb. cégek „viszszatelepedve” az anyaországba, ott új munkahelyeket teremtenek, egyidejűleg csökkentik jelenlétüket más államokban.

Jól tudjuk, hogy – akár az outsourcingnak – a fentiekben vázolt folyamatoknak is megvannak a korlátai. Nyilvánvaló, hogy különböző érvek – nagy élőmunka-igényesség, kiépített és jól működő kutatás-fejlesztési bázisok stb. – szólhatnak az insourcing ezen típusa ellen. Ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy lebecsüljük a hatását. Különösen nálunk, Magyarországon, ahol exportunk, a gazdaság növekedése stb. elválaszthatatlan az itt tevékenykedő külföldi vállalatoktól.

Korábban már többször felhívtam a figyelmet arra, hogy az utóbbi években igen kedvező tendenciákat felmutató magyar külkereskedelem egyik legfontosabb kockázati tényezője a magyar exportbázis viszonylagos gyengesége. Az is egyértelmű, hogy belátható időn belül új magyar nagyvállalatok piacra lépése nem várható, a kulcskérdés tehát a kis- és középvállalati szféra exportkészségének és -képességének a növelése. Erről – mint általában a kkv-k támogatásáról – rengeteg szó esett, de igen kevés konkrét lépés történt. Most pedig a multik válságstratégiáinak ismeretében a meglévő exportbázis szűkülésének a kockázata is erősödik.

Lehet-e védekezni ez ellen, s ha igen, hogyan? Külföldi vállalkozások ilyen típusú döntéseit nyilvánvalóan nem tudjuk megakadályozni. Amit viszont tenni lehet és kell is, az az olyan feltételek biztosítása, amelyekkel legalább olyan vonzóvá tesszük az itteni működést, mint amelyekkel „hazacsábítják” őket. Például az élőmunkaterhek csökkentése, a finanszírozási gondok áthidaló kölcsönökkel való enyhítése, a fejlesztések Magyarországon történő megvalósításának a támogatása stb. révén. Ma a fő cél mindenütt a munkahelyek megőrzése kell hogy legyen. Különösen vonatkozik ez a magasan képzett szakemberekre, akiknek későbbi pótlása nem megy egyik napról a másikra. Olyan programokra is szükség van, amelyek lehetővé teszik, hogy a vállalkozások a jövőre való felkészülés érdekében már most beruházások, kutatás-fejlesztési programok realizálásán gondolkodhassanak.

A kormány igyekszik meghatározni a gazdaság élénkítésének és a válságból való kijutásnak az irányait, és azokhoz erőforrásokat rendelni. Sajnos a stratégiaalkotás és az eszköztár megteremtése eddig nem sok jóval kecsegtet. Repkednek ugyan az 500 és 1000 milliárdos elképzelések, a tervek részleteit azonban homály fedi (talán jótékonyan), a források pedig sokak szerint mindig ugyanazon pénzekkel való bűvészkedést jelentik. Lépni kell, mégpedig gyorsan, konkrét, a vállalkozások számára valóban segítséget jelentő intézkedések elfogadásával!

A szerző a Zsigmond Király Főiskola egyetemi docense