Költségvetési felelősség

Az Országgyűlés által a közelmúltban elfogadott, a takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló törvény ilyen fiskális szabályokat alkalmaz. Munkánk értelmeként éljük meg, hogy a törvény gazdagon merít az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által 2007 áprilisában az Országgyűléshez benyújtott, A közpénzügyek szabályozásának tézisei című tanulmányunk gondolataiból – amelyeket a Tisztelt Ház a szabályalkotás megalapozásául a kormány figyelmébe ajánlott –, illetőleg a kormány által a múlt év novemberében beterjesztett, a költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról szóló törvényjavaslatból. E korábbi törvényjavaslat kétharmados többségű támogatás igényével készült, és benyújtott formájában nem kapott támogatást. Az újabb, egyszerű többséggel most megszavazott törvényt sem támogatta az Országgyűlés minden pártja, annak rendelkezései mégis sajátos konszenzust tükröznek. A törvényjavaslatot eredetileg – szűkebb tartalommal – pártfrakció terjesztette elő. A kormány kapcsolódó törvényjavaslatának a szövegét pedig egy-egy kormánypárti és ellenzéki képviselő nyújtotta be közösen, módosító javaslat formájában. A költségvetési bizottság pedig végül olyan – a többi módosító javaslatot felülíró – módosító csomagot fogadott el, amely átvette az ellenzéki képviselők által 2006 nyarán beterjesztett, a Költségvetési Tanácsra vonatkozó javaslat alapelemeit.

A törvény a korábbi szabályozáshoz, tervezésminőségi feltételekhez képest előrelépést jelent. A jogszabály bevezet bizonyos, a kiadások elszabadulásának gátat szabó, úgynevezett „plafonszabályt”, részletes számítási rendelkezésekkel és – a Költségvetési Tanács által – intézményi biztosítékokkal igyekszik elérni, hogy a költségvetési, illetőleg a büdzsére kiható egyéb törvények csak elemzések, prognózisok, hatásvizsgálatok elkészítése után legyenek tárgyalhatók és elfogadhatók.

Belátható azonban, hogy az új törvény sem tehet csodát. Még akkor sem, ha a számszerűsített cél – az erőt meghaladó költekezés meggátlása, „költségvetési plafon” – könnyen követhető, átlátható, és minden bizonnyal tekintélyes, méltó szakemberek fognak közreműködni a tervezés folyamatának kordában tartásában, sőt, az ÁSZ-nak is jobb lehetőségei nyílnak a költségvetés megalapozottságának a vizsgálatában. Önmagában ugyanis minden „plafonszabály”, őrtestület csak „tüneti kezelést” nyújthat, meglehetősen eszköz nélküli, ha a túlköltekezés okait, gyökereit nem sikerül megszüntetni: egy adott végeredményt tiltanak anélkül, hogy az ahhoz vezető folyamatokat és azok kiváltó okait megváltoztatnák.

Az eljárási szabályoknak ezzel szemben – bár esetleg mondhatjuk, hogy kevésbé átláthatók és számonkérhetők, mint a számszerűsített célok – előnyük, hogy a teljes költségvetési folyamatot – tervezés, elfogadás, végrehajtás – kézben tartják. Átalakítják a döntési motívumokat és befolyásolják a döntéshozókat. Érdemes ezért távlatosan, a tapasztalatok alapján ebben az irányban is gondolkodni.

A fiskális szabályok konszolidációs célú alkalmazása azokban az országokban érte el a célját, ahol bevezetésüket nem külső kényszer, hanem a szakmai körök és az állami irányítás mellett a társadalom egészének igénye, tehát belső elhatározás váltotta ki, támogatta. Bízzunk abban, hogy ez nálunk is így lesz, és érdemes volt a fiskális szabályok egy új generációjával elindulni, hiszen Magyarországon, különösen ebben a nehéz helyzetben, a konszolidáció és a kibontakozás – a fejlettebb európai államokhoz viszonyítva – még inkább függ a célra törő érdekharmonizációtól, az értékteremtő felelősségvállalástól.

A szerző az Állami Számvevőszék elnöke