Az új naptári évet újabb adóamnesztiával köszöntjük, ez hazánkban lassacskán olyasfajta hagyománynyá válik, mint maga az évenkénti vagy még gyakoribb adótörvény-módosítás. Sok éven át a rejtett munkaviszony után elmulasztott adófizetési kötelezettségekre járt többször is meghosszabbított adóamnesztia, majd következtek más vadhajtások, mint a be nem jelentett áfakötelezettségek szankciómentes pótlásának vagy a bármely elmulasztott adókötelezettség pótlékmentes önellenőrzésének a lehetősége. A mostani azonban tartalmában felülmúlja az összes eddigit, hiszen ennek címzettjei nemcsak a szankcióktól, hanem az adófizetési kötelezettség nagy részétől is mentesülnek. Ha valaki tehát pár éve nem elégedett meg azzal, hogy utólag szankciók nélkül rendezheti a korábbi években nem teljesített adókötelezettségét, s úgy döntött, hogy az általános adóterheket továbbra sem hajlandó megfizetni, annak most az offshore cégéből felvett osztaléka után társaságként a szokásos adóteher fele, magánszemélyként pedig egy csekély, 10 százalékos adókulcs jutott osztályrészül, amellyel teljes múltbeli mulasztásait megválthatja.
Az, hogy a jogalkotó egy effajta intézkedéstől komoly költségvetési bevételeket vár, s feltételezi, hogy korábbi jogsértő magatartásukat sokan lesznek hajlandók legalábbis az adóhatóság előtt beismerni, azzal mintha azt jelezné, hogy az egyébként törvényben foglalt adókötelezettségek teljesítését egyes adóalanyokra nézve talán maga sem gondolja komolyan. Egy ilyen üzenet pedig csak elmélyíti azt a strukturális feszültséget, amely különösen a hazai tulajdonú vállalatok között alakult ki. Sajnos ugyanis a cégek egy jelentős része a piaci versenynek nem az egyébként bevett, értékteremtésre inkább alkalmas módját választja, amelynek keretében működési hatékonyságát igyekezne javítani, innovatív ötletekkel szolgálná ki az ügyfeleit, s megfelelő képzést biztosítana az alkalmazottainak. Ezzel szemben sokan úgy számoltak és számolnak jelenleg is, hogy hazai vaskos adóterhük legalább egy részének a megspórolásával, érintse az akár a foglalkoztatás, akár a vállalkozás bevételeinek adóterheit, lényegesen nagyobb versenyelőnyre tehetnek szert, mint bármely ésszerű fejlesztéssel. Vállalkozási kultúránk e jellemzői ma már nemcsak a fekete- vagy a szürkegazdaság méretén, hanem akár a kkv-szektorunk működési hatékonyságának a hiányán is könnyen megfigyelhetők. Ha pedig ezt a vállalkozói gyakorlatot egy amnesztia is szentesíti, abból lehet ugyan költségvetési bevétel, még többletkereslet is megjelenhet az állampapírok piacán, de bizonyára nem lesz kultúraváltás az adózásban.
Eközben, mint tudjuk, a kiérlelt, konzekvens és kiszámítható szabályozás nem áldozatává válik a kultúrának, hanem maga képes megteremteni azt. Így csak az a kérdés, hogy adórendszerünk mikor lesz képes megszabadulni az egyedi érdekcsoportoknak adott, versenytorzító intézkedésektől, különösen azoktól, amelyek az adókötelezettségeiket elkerülőket részesítik előnyben. Mikor alakulhat ki másrészt olyan általános adóterhelés, amely mellett senki sem jut arra a következtetésre, hogy adótrükkökkel többet érhet el, mint ha szellemi kapacitásait saját vállalkozása fejlesztésére fordítja?
Az előfeltételeket persze ma már mindannyian ismerjük, sőt, az unalomig ismételgettük is: sem egyedi vagy átmeneti adókönnyítésre, sem átfogó adórendszer-átalakításra nem lesz mód addig, amíg arra költségvetési kiadásaink csökkentése nem biztosít teret. Különösen igaz ez akkor, amikor a bizonytalan és nehezen tervezhető költségvetési egyensúly még államháztartásunk finanszírozhatóságát is veszélyezteti. Addig be kell érnünk a gazdaságot agyonnyomó adóterheléssel és az adókikerülőket előnyben részesítő amnesztiákkal.
A szerző a Deloitte elnök-vezérigazgatója
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.