Szenved az erős eurótól a tátrai tigris

Az utóbbi években Szlovákia méltán vált az újonnan csatlakozott uniós tagállamok mintatanulójává. A Dzurinda-kormány következetes reformjainak köszönhetően az ország versenyképessége látványosan javult, a külföldi működő tőke intenzív beáramlása 2007-re 10 százalék fölé tornászta az exportvezérelt gazdaság növekedését. Az egyre jobb mutatók lehetővé tették, hogy a stafétabotot átvevő Robert Fico 2009. január 1-jén bevezesse országát az euróövezetbe.

A lépésről eddig szinte minden elemző elismerően nyilatkozott: Szlovákia a példa rá, hogy a közös célért vállalt áldozatok belátható időn belül meghozzák az eredményüket. És való igaz, az eurózónából kimaradt országok – köztük Magyarország – most irigykedve nézik, hogy a „tátrai tigrist” elkerüli az őket sújtó valutaválság. Ivan Šramko, a pozsonyi jegybank elnöke február végén maga is elégedetten nyugtázta, hogy az euró stabilitást és jó likviditási helyzetet hozott. Úgy vélte, az ennek nyomán bővülő tőkebeáramlás és külkereskedelem 7–20 százalékos plusznövekedést hozhat a következő húsz évben. Ezt segítheti elő az alacsony közös kamatszint is, bár utóbbi – tette hozzá a jegybanki vezető – az inflációt az idén 1-2 százalékponttal megdobhatja.

Ha azonban kicsit közelebbről megnézzük Szlovákia helyzetét, akadnak aggasztó jelek is. Ezek egy része nem az eurótagságból fakad, hanem a szlovák gazdaság szerkezetéből. A korábbi reformok nyomán egyes ágazatok – legfőképp az autóipar, de kisebb mértékben az elektronika, például a televíziógyártás – az ország méretéhez képest óriási tőkét vonzottak. Így válhatott Szlovákia „Európa Detroitjává”, ahol a Volkswagen, a PSA Peugeot Citroën és a Kia évi összesen 900 ezer darabos kapacitásával robusztus növekedést biztosított a kivitelen keresztül – amíg volt rá kereslet. A nyugati recesszió nyomán azonban ez év januárjában már közel 50 százalékkal zuhant az autógyárak termelése az előző év januárjához képest, ami 27 százalékkal vetette vissza az ipari termelést. Az ágazat súlyát jól mutatja, hogy a tavalyi utolsó negyedévben a GDP már csak 2,5 százalékkal nőtt északi szomszédunknál, az idei első negyedévben pedig zsugorodásra számítanak az elemzők. Ha pedig igazak azok a becslések, amelyek szerint a világ autóipari kapacitásának 30 százaléka tartósan feleslegessé válhat a válság nyomán, akkor a szlovák gépkocsigyártás még akkor is tartós nehézségekre rendezkedhet be, ha másokkal összehasonlítva továbbra is olcsó telephelynek számít.

Kérdés, hogy meddig. Azzal, hogy Szlovákia belépett az eurózónába, már a csatlakozást több hónappal megelőzően is elkerülte a többi közép-európai versenytársát érintő, 20-30 százalékos valutaleértékelődést. A visegrádi négyek közül a legolcsóbb munkaerő-költségű országból a második legdrágábbá vált Csehország után, és már 14 százalékkal haladja meg a csoport átlagát – idézi a TASR az UniCredit elemzőjét, Ján Tóthot. Ez pedig nemcsak az új beruházásokról döntő befektetők szemében lehet fontos szempont, hanem például a szlovák autógyárak beszállítóinál is. Miután egy adott országban összeszerelt gépkocsit több, részben külföldi beszállító állít elő, a magyar, lengyel, cseh exportőrök könnyen kiszoríthatják szlovák versenytársaikat.

De nem csak a befektetések és az export terén kerülhet hátrányos helyzetbe Szlovákia. A belső fogyasztást is mérsékelheti az euró. Az elmúlt hetekben, hónapokban a szlovák vásárlók tömegesen ugrottak át vásárlásaikat elintézni a határon túlra, hogy kihasználják a leértékelődő forint, zloty és cseh korona előnyeit. A határ menti külföldi településeken 20-30 százalékkal dobták meg a forgalmat az olcsó élelmiszerre, ruhára vagy üzemanyagra vadászó szlovákok. Miközben a szlovák autóipar túltermelési válsággal küzd, északi szomszédaink külföldön szerzik be az új gépkocsikat. A kiskereskedelmi forgalom négy év óta először esett az idén januárban, és a decemberi 3,2 százalékos bővülés után 3,3 százalékkal zsugorodott az egy évvel korábbihoz képest. De szenvednek a korábban népszerű, ám most drágává váló tátrai síparadicsomok is: közel 30 százalékos visszaesést jósolnak az idénre. A hirtelen jött gazdagság így rombolhatja paradox módon a hazai gazdaságot és munkahelyeket.

A sors fintora egyébként, hogy ami miatt például Magyarországnak komoly vonzerőt jelenthetne az euróövezeti tagság, az Szlovákia esetében szinte közömbös. Az ottani hitelállományon belül ugyanis rendkívül alacsony a devizakölcsönök aránya, így a nemzeti valuta leértékelődése nem jelentene akkora kockázatot a pénzügyi stabilitásra.
Mindezek ellenére fontos megjegyezni, hogy az említett kihívások nem csökkentik Pozsony eddigi érdemeit a gazdaság átalakításában. Az euró túl korai átvétele ugyan önmagában is okozhat problémát egy olyan ország számára, amely a reálkonvergenciában nem jutott elég közel a valutaövezet magjához, Szlovákia bajai azonban a jelenlegi fázisban javarészt másból eredeztethetők. Nevezetesen abból, hogy a jelenlegi válságban kiütközött „monokultúrás” iparának a sebezhetősége, illetve, hogy közvetlen versenytársainak megmaradt az „árfolyamszelep” a sokkszerű feszültségek levezetésére.