Gyorsértékelés Obama gazdaságpolitikájáról

A kormányzat szemlátomást kihasználja a válsághangulatot egy nagyszabású program megvalósítására, amely átrendezné a teljes amerikai gazdaságot az autógyártástól kezdve a pénzügyi szolgáltatásokon, az egészségügyön és az energiagazdálkodáson át egészen a jövedelmek újraelosztásáig. A 787 milliárd dolláros fiskális élénkítő csomag részleteinek intézését Obama kiszervezte a kongresszusba, ahol a képviselők teletűzdelték a tervet a választási körzeteikben népszerű fejlesztésekkel. Néhány hónap alatt azonban a jóváhagyott összeg alig 4-6 százalékát költötték el, és a szövetségi kormány utólagos feltételeket támaszt az államoknak a támogatások folyósításához.

Az ingatlancsődökkel járó kilakoltatások megelőzését célzó terv még ennél is lassabban startol, és várhatóan további nagyszámú problémába fog ütközni, amikor majd át kell ütemezni a jelzáloghitel-hátralékokat. A fiskális ösztönzést emiatt is egy roppant költséges és nagyrészt hiábavaló programnak kell minősíteni. Helyette például Obama egy évre felfüggeszthette volna a bérre rakódó adók befizettetését, ezzel nyomban pénzt juttathatott volna az emberek zsebébe, enyhítve a vállalatok számára az elbocsátási kényszert.

Obama hosszú távra szóló költségvetési elképzelésében a kiadások emelése, magasabb adók és az államadósság robbanásszerű növekedése áll, ez kiszorítja a hitelpiacokról a magánvállalatokat, az egyes államok és a helyhatóságok kormányzatait, illetve a fejlődő országokat. Obama önmagában 6500 milliárd dollárral növelné az amerikai szövetségi államadósságot, ez több, mint amennyit George Washingtontól George W. Bush hivatalba lépéséig az összes elnök felhalmozott.

Mindez magával hozza a személyi jövedelmekre, az árfolyamnövekményre és az osztalékokra kivetett adók megemelését, továbbá olyan implicit tételek bevezetését, mint a légkör terhelhetőségének a korlátozásából és adásvételéből származó elvonások. Obama stratégiája így szemlátomást szembemegy a néhai Ronald Reagan elnök irányvonalával, amely annak idején az adóbevételeket faló szörny kiéheztetésére irányult. Most éppen a szörny felhizlalása folyik, amelynek valódi költségeit elrejtik az állampolgárok elől.

Obama beiktatása előtt a Federal Reserve nulla százalékhoz közelítette az irányadó kamatot, és többféle programot kezdeményezett a hitelpiacok élénkítésére. Ezek a lépések vegyes eredménnyel jártak. A Fed függetlensége az inflációellenes fellépés hitelességének kulcseleme, ezért fontos próbatétel lesz Obama számára, amikor majd támogatnia kell a jegybank erőfeszítéseit a jelentős likviditási tételek visszavonására, mielőtt – néhány év múlva – jelentős inflációs nyomás képződne.

Az Obama-kormányzat emellett szemlátomást kész a származékos ügyletek és a pénzügyi szolgáltatók szigorúbb szabályozására, ha az utóbbiakat túl nagynak találja ahhoz, hogy megbukjanak. A származékos ügyletekre Amerikában kellene egy elszámolóház, és jóval nagyobb hányadukat kellene tőzsdéken lebonyolítani. Ha pedig valamely intézmény túl naggyá válna ahhoz, hogy hagyni lehessen bukni, akkor részére megfelelő tőkefedezetet és folytatólagos felügyeletet kellene előírni. A pénzügyminiszter által elrendelt – és széles körben komolytalannak tartott – banki stresszteszteknek annyi értelmük mégis volt, hogy kimutathatóvá vált az esetleges további veszteségek mértéke, és azt is látni lehet, vajon a hitelintézmények felhalmoznak-e annyi tartalékot a nyereséges tevékenységükből, amely elégséges a toxikus értékpapírok hatásának feldolgozására.

Timothy Geithner pénzügyminiszter azon tervét érdemes támogatni, amely a magánbefektetőkkel kialakítandó együttműködésen alapul, mert ez utóbbiak részvételével jobb döntéseket lehet hozni a mérgező eszközök kezelésében. Az ezek felvásárlásához kilátásba helyezett, alacsony kamatozású Fed-hitelek azonban nem váltottak ki nagy tülekedést. Kérdéses emellett, hogy a bankok elég olcsón kínálnák-e az ilyen eszközöket ahhoz, hogy a befektetőknek vonzó legyen. Ha ezt megtennék, és nagy összegű leírásokra kényszerülnének, akkor visszafognák-e oly mértékben a hitelezést, ami ártana a gazdaságnak?

A nemzetközi kereskedelmet illetően jóval óvatosabb Obama. Az előválasztások idején protekcionista hangokat hallatott, kijelentve, hogy egyoldalúan átírja a NAFTA-egyezményt. Az utóbbi ügyben visszafogottságot tanúsított a választások óta, de azzal például nem is próbálkozott, hogy kereskedelmi egyezmények gyorsított megkötésére felhatalmazást kérjen a kongreszszustól, a dohai forduló néven ismert körtárgyalás-sorozatba pedig meg sem kísérelt új életet lehelni.

A programjának nagy részét érvényre juttatja Obama, a számok azonban nem jönnek össze. A szövetségi államadósság robbanásszerű növelésével és a gazdaság mikromenedzselésének gyenge hatékonyságával pedig kettős időzített bombát helyezett el. A hathatós monetáris és fiskális ösztönzés hatására Amerikában ez év végén vagy jövőre viszszatér a növekedés, a gazdaság azonban továbbra is a kormány mentőkötelén fog lógni. A nagy kérdés pedig az marad, hogy Obama mennyire viszi közel az Egyesült Államokat az európai jóléti állam modelljéhez, miként akar ezért fizetni, és mindebből mekkora hosszú távon jelentkező kár keletkezik.

Copyright: Project Syndicate, 2009

@ www.project-syndicate.org

A szerző a Stanford Egyetem közgazdaságtan-professzora