A 22-es csapdája

„Te még magadnak dolgozol, vagy már a banknak?” – manapság ezzel az akár tréfásnak is mondható, de valójában igencsak keserű fordulattal köszöntik egymást az ingatlanfejlesztők, az építők. Érthető a fekete humor, a piac szereplői életük legrosszabb időszakát élik. A cégek zöme most éli fel utolsó tartalékait. Eladósodtak, régi hiteleiket alig tudják fizetni, újról nem is álmodnak.
Az egész világot sokkoló gazdasági válság egyik legnagyobb áldozata az építőipar, de nálunk az indokoltnál is mélyebbre zuhant az ágazat. Sorra dőltek be a cégek, soha enynyi felszámolás nem volt, tavaly több mint ötezer vállalkozást végleg töröltek a nyilvántartásból.
Különösen sok vért vesztettek a lakásfejlesztésben és -kivitelezésben érdekelt vállalkozások. Állnak a munkák, félbehagyott építkezésekbe botlunk szerte az országban. Tavaly szinte egyáltalán nem indult a fővárosban új lakásprojekt, de máshol sem túl sok. Idejét sem tudni, mikor volt annyira csekély a kulcsrakészen átadott otthonok száma, mint 2009-ben. A fejlesztők – amelyek zömmel hitelből vágnak bele egy-egy beruházásba – most futnak a pénzük után, igyekeznek vevőt találni ezekre a lakásokra, egyesek jelentős kedvezményeket is bedobnak a cél érdekében.
Vevő azonban nincs. Ugyanis hitel sincs. Hitel nélkül pedig nincs kereslet, sőt új beruházás sem indul. A kör bezárult. Ez a kis magyar 22-es csapdája. A bankok ülnek a pénzükön, ha esetleg mégis a kasszakulcs felé nyúlnak, hajmeresztő hitelfeltételeket szabnak.
A beruházók, az építők most várnak. Várják, hogy kapkodó intézkedések helyett végre logikus rend szabályozza az ágazatot. Várják, hogy legyen hatékony lakástámogatási rendszer. Várják, hogy a hitelezés normális mederbe terelődjék. S várják, hogy a tréfás kérdésre komoly választ adhassanak: „magamnak dolgozom”.