BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Obama

Bájolgás helyett

Nagy meglepetés lenne, ha az újjáalakuló Európai Bizottság kinevezéséhez nem járulna hozzá az Európai Parlament a kedden tartandó szavazáson. Miután a strasbourgi honatyák sikeresen „kigolyózták” a leggyengébb biztosjelöltnek bizonyuló bolgár Rumjana Zselevát, a szófiai kormány által helyette kiválasztott Krisztalina Georgievával már elégedettek voltak. Így ma már senki nem számol azzal, hogy José Manuel Barroso második mandátumára összeállított csapata nem veszi a keddi akadályt.
2010.02.08., hétfő 05:00

Ezzel azonban még korántsem hárul el minden intézményi akadály az elől, hogy az EU végre elkezdjen érdemi kérdésekkel foglalkozni. A múlt héten ugyanis igen kínos pofont kapott az unió Washingtonból: kiderült, hogy Barack Obama nem jön el a soron következő EU–USA csúcsra.

Részben éppen azért, mert az amerikaiak számára nem világos, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács első állandó elnöke lesz-e házigazdája a Madridba tervezett összejövetelnek, vagy a soros tanácsi elnök Spanyolország kormányfője, José Luis Rodríguez Zapatero. Ennyit arról az ígéretről, hogy az EU intézményi felállása átláthatóbb lesz a lisszaboni szerződés életbelépése után.

Obamának egyébként más szempontból is igaza van, hogy otthon marad. Az EU és kiemelt partnerei közti rendszeres kétoldalú csúcstalálkozóknak általában semmi értelmük, tartalmatlan diplomáciai bájolgásba szoktak fulladni. Félő, hogy most sem lesz ez másként. UGy

Európai Parlament a kedden tartandó szavazáson. Miután a strasbourgi honatyák sikeresen „kigolyózták” a leggyengébb biztosjelöltnek bizonyuló bolgár Rumjana Zselevát, a szófiai kormány által helyette kiválasztott Krisztalina Georgievával már elégedettek voltak. Így ma már senki nem számol azzal, hogy José Manuel Barroso második mandátumára összeállított csapata nem veszi a keddi akadályt.VG-->

A szerző további cikkei

Továbbiak

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.