BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kormányzat

"A kellemetlen örökség nem lehet mentség az új kormány számára"

Nagyot lépett előre költségvetési szempontból az elmúlt egy évben a kormányzati politika. Igaz ez egyrészt a transzparenciára, hiszen – eltérően például a négy évvel ezelőtti helyzettől – ma tulajdonképpen nyitott könyv az idei büdzsé bárki számára, a kockázatokat sem titkolja senki.
2010.04.09., péntek 05:00

Sokat javult a tervezés megalapozottsága is; bár ez utóbbi már 2007-től megfigyelhető, a bizonytalan nemzetközi környezet miatt mégis szót érdemel. Az is egyedülálló, hogy választási évben sikerült fenntartani a fegyelmet, még ha ezt a piaci finanszírozás elapadása kényszerítette is ki. Az első három hónap adatai ráadásul még a prognózisnál is jobban alakultak, rácáfolva a napokban megjelent külső elemzésekre.

Az idei költségvetés sem mentes persze a zavaró tényezőktől. Belső szerkezete jelentősen átalakult, az adóbevételekből kevesebb folyik be, mint azt tervezték. A jövedéki adóból például még a frissített prognózishoz képest is elmaradás volt, holott tavaly decemberben a tárca váltig állította, hogy az előre hozott jegykészletezést bekalkulálta. De a kieső bevételeket kompenzáló egyik nagy tétel, az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők vártnál nagyobb száma sem pozitív fejlemény: ez ugyan enyhíti a büdzsé rövid távú problémáit, hoszszabb távon azonban pluszkiadást jelent az államnak.

Az igazi kockázatot mégsem ezek az eltérések jelentik, hiszen mindössze a GDP néhány tized százalékát teszik ki. A következő kormány számára a legnagyobb kihívást azoknak a pazarló rendszereknek a racionalizálása jelenti majd, amelyeknél a jelenlegi kabinet legfeljebb a pénzcsapot zárta el, de átalakításukra nem vagy alig volt képes: ilyenek az önkormányzatok, a kórházak, a MÁV vagy immár a Malév. Ez kétségkívül kellemetlen örökség az új kormány számára, mégsem lehet mentség a tétlenségre vagy a feltétel nélküli konszolidációra. Az ugyanis egészen más célokat szolgálna.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.