Stiglitz: A bankoknak el kell ismerniük a veszteségeiket!
Mindez természetesen nem újdonság. Ami igazán új, az az Obama-kormányzat vonakodása annak beismerésétől, hogy nagyrészt eredménytelenek maradtak a lakás- és a jelzáloghitel-piacok működésbe hozataláért tett erőfeszítések. Különös módon növekvő egyetértés tapasztalható a politikai spektrum jobb- és baloldalán abban, hogy a kormánynak belátható ideig még fenn kell tartani az ingatlanpiac aládúcolását. Ez a helyzet egyszerre zavarba ejtő és veszélyes.
Zavarba ejtő, mert az országos jelzálogpiac menedzselése nem szerepel azokban az elemzésekben, hogy mely tevékenységeket kell állami, közületi hatáskörben irányítani. A hitelképesség megítélésére vonatkozó információ kezelése és a kölcsönök törlesztésének követése pontosan az a tevékenység, amelyről feltételezik, hogy a magánszektor kiválóan el tudja látni. A dolog annyiban mégis érthető, hogy mindkét amerikai párt támogatta a túlzott lakásingatlan-beruházásokat, miközben a szabadpiaci ideológia eltántorította a szabályozó hatóságokat a nyakló nélküli hitelezés megfékezésétől. Ha a kormány most félrevonulna, akkor az ingatlanárak tovább zuhannának, a bankok még nagyobb megpróbáltatásoknak lennének kitéve, és a gazdaság rövid távú kilátásai még komorabbá válnának.
Márpedig éppen ez az, amiért a kormány által menedzselt jelzálogpiac veszélyes. Az eltorzított kamatok, az állami garanciák és az adótámogatás bátorítja az ingatlanberuházásokat olyan időpontban, amikor a gazdaságnak éppen a technológiába és a tiszta energiába történő beruházásokra lenne szüksége. A lakásépítésbe irányuló és tovább folytatódó beruházások ráadásul megnehezítik, hogy a gazdaságot leszoktassuk az ingatlanszektorral szembeni, az ingatlanpiacokat pedig a kormánytámogatással szembeni függőségükről.
A jelenlegi amerikai politika – enyhén szólva is – a zavarodottság jeleit mutatja. A Federal Reserve többé nem a végső, hanem az elsődleges hitelező. A jelzálogpiacon a kockázatokat a kormány viseli, a piaci kockázatokat pedig a Fed. Ezért senkinek sem kellene meglepődnie azon, ami történt: a magánpiac lényegében eltűnt.
A kormány bejelentette, hogy az alacsony kamatok által hatásossá váló intézkedések csak ideiglenes jellegűek. Ez azonban azt is jelenti, hogy a beavatkozás befejezése után a kamatoknak emelkedniük kell. Emiatt a jelzáloggal fedezett kötvényeket kézben tartó befektetőknek potenciálisan nagyarányú tőkevesztéssel kell szembenézniük. A magánszférából többé nem vásárolnának ilyen eszközöket.
Ha a kormány magára vállalja a hitelkockázatot, akkor a jelzálogpapírok ugyanolyan biztonságossá válnának, mint a hasonló lejáratú államkötvények. Ezért a Fed lakáspiaci beavatkozásai ugyanolyanok, mint az államkötvények piacán végrehajtott műveletei. Ezért jelentéktelen a hatása annak, ha a jegybanki intézmény a jelzálogpapírok vétele helyett áttér az állampírok felvásárlására. A Fed ily módon azzal a nehéz feladattal is szembesülhet, hogy ne csak a rövid, hanem a hosszú lejáratú kamatokat is megszabja.
A lakáspiac feltámasztása két ok miatt is nehéz feladat. Először, mert a hagyományos jelzálog-hitelezéssel foglalkozó bankok gyenge pénzügyi helyzetben vannak. Másodszor, az értékpapírrá alakítás modellje reménytelenül tönkrement, ezért aligha lehet egyhamar pótolni. Ezekkel a realitásokkal azonban nem akar szembenézni sem az Obama-kormányzat, sem a Fed.
Az értékpapírrá alakítás – amikor nagyszámú jelzálogpapírt csomagoltak egybe, nyugdíjalapoknak és befektetőknek szánva – csak azért volt működőképes, mert voltak hitelminősítők, amelyekben megbíztak, hogy szavatolják: a jelzáloghiteleket csak olyanok kapják, akik képesek azokat visszafizetni. Ma már senki sem fog bízni a hitelminősítőkben, és nem is kell, éppúgy, mint a befektetési bankokban sem, amelyek a csalárd termékeket összeállították.
Röviden összefoglalva, a lakáspiac állami támogatása nemcsak nem tudta megoldani a problémát, de a túlzott tőkeáttétel leépítésének folyamatát is elnyújtotta. Ezzel a „japán betegség” néven ismert pangás előfeltételeit is megteremtette. Ennek az új, komor „normalitásnak” az elkerülése fölöttébb nehéz lesz. Vannak azonban alternatív gazdaságpolitikai eszközök is, amelyek sokkal jobb kilátásokkal kecsegtetnek, ha az amerikai és a globális gazdaságot vissza akarjuk vezetni a prosperitáshoz.
A nagyvállalatok megtanulták, miként vegyék könnyedén a rossz híreket, miként írják le a veszteségeket, és miként lépjenek tovább, a kormány azonban nem. Négy amerikai jelzáloghitelből egy esetében a tartozás meghaladja az ingatlan értékét. A kilakoltatások pedig csak a hajléktalanok és az üres lakások számát szaporítják. Amire szükség lenne, az a jelzálogtartozások értékének gyors leírása. A bankoknak el kell ismerniük a veszteségeket, és – amennyiben szükséges – fel kell kutatniuk a tartalékkövetelmények teljesítéséhez szükséges pótlólagos tőkét.
Ez természetesen fájdalmas lesz a bankok számára, ez a fájdalom azonban eltörpül ahhoz a szenvedéshez képest, amit a népeknek világszerte okoztak.
A szerző Nobel-díjas közgazdász, a Columbia Egyetem professzora
Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.