Nyugdíjdilemma - Sok hűhó nagyon sok pénzért

Az érintetteknek ezek után marad a jus murmurandis, azaz a morgás joga. Elmondhatják, nem tetszik az elintézés módja, meg hogy idáig arról győzködték az embereket, gondoskodjanak magukról, merthogy az állam nem tud mindenkiről megfelelően. Ennek most vége. Vagy mégsem?

A miniszterelnök egy kedd esti interjúban újabb tervekről számolt be. Például arról, eltörlik azt, hogy a fiataloknak első munkájukkal együtt magánnyugdíjpénztárt is kötelezően választaniuk kell. Aztán az is kiderült, gőzerővel folyik a háttérmunka, hogy az állami rendszerben is megteremtsék az egyéni számla lehetőségét. Ami most a magánkasszáknál van, és ami a köztudatba svéd modell néven került be.

A jegyzethez tartozó cikk itt olvasható! 

Huszáros rohammal veszi be a kormány a magánpénztárak bástyáit. Miközben ugyanis ott halmozódik a vagyon – a tagok öngondoskodásának köszönhetően úgy 2700 ezer milliárdot tartanak nyilván –, az állami kasszában hiány van. A jelenlegi, a felosztó-kirovó rendszer ugyanis úgy működik, hogy mindig az aktuális befizetésekből, azaz az aktív dolgozók pénzéből fedezik a nyugdíjakat. A magánkasszák beindulásával csökkent a befizetés, miközben a kifizetés maradt. A 13. havi nyugdíj eltörlése ugyan némi könynyebbséget jelent, meg az is, hogy megváltozott az indexálás szabálya, a korhatár meg folyamatosan emelkedik, de az államnak így is minden évben a zsebébe kell nyúlnia, hogy kipótolja a hiányt. A feszültség csak akkor enyhülne érezhetően, ha a magánpénztárakból is nagy arányban elkezdődnének a kifizetések.

A rendszert így találták ki, a hosszú távú tehercsökkenésért cserébe az eredeti tervek szerint az állam pluszbefizetést vállal. Egy ideig.
Az új kormány azonban nem híve ennek a rendszernek. Ha megszerezné a magánbefizetéseket, máris eltűnne a büdzséből egy lyuk. S ha még a magánpénztárak vagyonát is megkaparintaná – a tömeges visszalépésekkel ez törvényesen lehetséges –, akkor olyan pluszforráshoz jutna, amelyből felpörgetné a növekedést, abból is fedezve majd a megnövekvő nyugdíjkifizetéseket. Így egyre csábítóbbnak tűnhetett, hogy nagyon gyors pénzszerzési technikát találjon a kormány.

A törvénymódosítások mellett ezért indult be olyan nagy erővel az állami propaganda a „nyugdíjtőzsdék” ellen – ahogy a miniszterelnök nevezte a magánpénztárakat. Most már arról van szó, hogy az állam meg akarja védeni a kiszolgáltatott polgárait a hazardírozó, magánüzleti célokat követő pénztárakkal szemben. Amelyek ráadásul nagy költséggel működnek, azaz szórják a pénzt. A megtámadottak egyelőre levegő után kapkodnak, ahelyett, hogy számokkal érvelnének. Valóban volt vagyonvesztés? És mekkora? Miért? Milyen garanciák működnek a magánpénztáraknál? A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete például kimutatta, hogy az évek során az egységnyi kezelt vagyonra jutó költség csökkent ezeknél a pénztáraknál, tehát ahogy gyarapodott a pénz, úgy lehetett optimalizálni a költségeket. A válság előidézhetett vagyonvesztést, de a legtöbb pénztár ezt azóta ledolgozta, s újra elindult a gyarapodás.

Ugyanakkor tény, ha a kormány megváltoztatja a szabályozást, s az állami rendszert preferálja különböző eszközökkel, akkor a magánkasszák esélytelenek. Kapitulálni lesznek kénytelenek.
Ezzel a második Orbán-kormány beteljesíti az első Orbán-kormány célját – minden nyugdíjast az állami rendszerbe! –, de a nyugdíjrendszer feszítő gondja nem oldódik meg. A növekedés beindulása, a foglalkoztatottság emelkedése szépít a gondokon. De az átlátható, kiszámítható, biztonságosan működő rendszerhez valami nagyon új megoldás kellene. Valószínűleg az egyéni számla és a felosztó-kirovó rendszer kombinálása lesz egy darabig a megoldás.

A sok hűhó tehát nagyon nagy pénzekért folyik. Lehetett volna hűhó nélkül is. Elegánsabban. Az öngondoskodás ugyanis nagy érték. Nálunk még kevesen gyakorolják. Kár csírájában elfojtani.

A szerző a Világgazdaság munkatársa