„Kevesen dolgoznak, ők viszont sokat” - A képlet nem változik

Különös helyzetben vannak jelenleg a magyar gazdaság helyzetét és kilátásait vizsgáló kutatók. Minden jel arra mutat, hogy – az Európai Unió legtöbb országával ellentétben – nálunk 2010–11-ben csökken az államháztartás hiánya, és jövőre a maastrichti bűvös, a GDP arányában 3 százalék alatti célérték is elérhető. Ráadásul 2011-re jellemzően 2,5-3 százalék körüli növekedést várnak az elemzők, vagyis a jövő évre nemcsak a fiskális, hanem a növekedési célok is reálisak a szakmai közvélemény szemében. Az elemzők ennek ellenére aggódnak, mivel – ellentétben a jövő évi költségvetéssel – a középtávú növekedési és fiskális pálya tele van kétségekkel, és több vonatkozásban is túlzottan optimistának tűnik.
A Nemzetgazdasági Minisztérium november 17-i keltezésű, Növekedés és stabilitás: trendforduló a gazdaságban és a költségvetési politikában című dokumentuma kiemelt feladatként jelöli meg a tartósan 3 százalék feletti, „2013–14-ben már a 4–6 százalék közötti sávba emelhető” gazdasági növekedés elérését. A kérdés csupán az, hogy teljesülhet-e ez a cél – ha igen, akkor nagy valószínűséggel a középtávú fiskális célok is megvalósíthatók, és a 2015-ös euróövezeti tagság szintén elérhető. Első ránézésre az elemzői közvélemény pesszimizmusa nehezen érthető: miért ne nőhetne a magyar gazdaság legalább közelítő ütemben ahhoz, amelyet Csehország, Szlovákia vagy Lengyelország a 2000-es évtized közepén, a világgazdasági válság európai elmélyülése előtti években teljesített? Miért ne érhetné el néhány éven belül Magyarország a cseh vagy a szlovák gazdaságra jellemző beruházási rátát? Évtizedes távlatban miért ne emelkedhetne a foglalkoztatotti létszám legalább megközelítőleg arra a szintre, mint ami a magyarral nagyjából azonos méretű cseh gazdaságot ma jellemzi? Ráadásul miután a korábbi fiskális restrikciót semlegesebb költségvetési politika válthatja fel, a növekedési korlátok egy része automatikusan megszűnik.

Ami a gazdaságpolitika kritikus pontját illeti, az említett Növekedés és stabilitás (…) dokumentum zárómondatában egyértelműen fogalmaz: „a szerkezeti reformok előkészítése és elindítása elengedhetetlen”. Hogy miféle és milyen ütemezésű szerkezeti reformok várhatók, arról egyelőre legfeljebb homályos sejtéseink lehetnek, de a nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint februárra a kormány elkészíti a strukturális reformokat tartalmazó tervét. Addig viszont az elemzők előrejelzéseiket csupán a jelenleg ismert összefüggések alapján készíthetik, és úgy tűnik, egyelőre – a kormányzat szándékaival ellentétben – általános kétely övezi a középtávú gazdaságpolitika növekedésbarát mivoltát.

Az egyik alapvető kétség a béreket terhelő adóváltozások tényleges foglalkoztatásnövelő hatását érinti. Miután az adóék inkább a magasabb keresetű társadalmi csoportok körében csökken, reálisan feltételezhető, hogy a foglalkoztatottak köre csak kismértékben nő, ugyanakkor a képzettebb, jobb teljesítményre képes rétegek munkaidejének hossza emelkedik. A Magyarországra már eddig is jellemző „kevesen dolgoznak, ők viszont sokat” képlet tehát nem változik. Az inaktívak munkaerő-piaci bevonásának realitása azért is kétséges, mivel mind a nyugdíjkorhatár növelése, mind pedig a kisgyerekes szülők részmunkaidős foglalkoztatási feltételeinek lényeges javítása érzékelhető politikai, értékrendi korlátokat feszeget. Nehéz tehát elképzelni, hogy az alappálya szerint várhatónál nagyobb foglalkoztatásnövekedés lenne. Ami pedig a beruházásokat illeti, ezen a téren a külföldi befektetők egy része számára a szektorális különadók jelentenek bizonytalanságot. A szerkezeti reformoknak tehát oly mértékig meggyőzőeknek kell lenniük, hogy fokozatosan az elemzői és a befektetői közvélemény bizalma is helyreálljon.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója