A „hátsó ajtón át” mentik meg a csődtől az eurózóna országait

Az uniós pénzügyminiszterek ugyanis továbbra sem tudnak megállapodni abban, hogy miként kezeljék a fizetésképtelenség szélére sodródott tagállamok problémáját.

A vita alapja a régi: Németország vonakodik a zsebébe nyúlni a különböző mentőakciókhoz anélkül, hogy a bajba jutott országok elvégeznék a saját házi feladatukat, és a nekik hitelező pénzintézetek is vállalnák a felelősséget és részüket a költségekből. Ez köszön vissza a májusban felállított Európai Pénzügyi Stabilitási Alap felhasználásáról és bővítéséről, az ezt elvileg 2013-tól felvátó európai stabilizációs mechanizmus szabályairól vagy a közös európai kötvénykibocsátásról folyó vitákban is.
Berlinnek elvileg és hosszú távon igaza van, amiért nem akarja vállalni mások felelőtlenségének a következményeit.

Csakhogy ez a parttalan vita rövid távon olyan piaci folyamatokat indíthat el, amelyek az ellenőrzés alól kikerülve már magát az euróövezet létét fenyegetik. Ez pedig beláthatatlan károkat okozna rövid és középtávon mind a bajba jutott államoknak, mind Németországnak.

Miközben a politikusok vitatkoznak, az EKB folyamatosan és egyre nagyobb mértékben vásárolja a bajba jutott országok állampapírjait és nyújt likviditást azok bankjainak. Ha nem tenné, azok valószínűleg már kapituláltak volna az egyre magasabb kockázati felárak miatt. Az európai jegybank így korábbi elveivel ellentétesen, fogcsikorgatva követi a Federal Reserve pénzteremtő politikáját, és – ahogy a The Economist fogalmaz – a „hátsó ajtón át” menti meg a csődtől a tagországokat.
Csakhogy a monetáris politika mozgástere véges. A piacra rázúdított pénz csak ideig-óráig tudja palástolni a mélyben húzódó, strukturális és költségvetési problémákat. A politikusok legfeljebb időt nyertek.