A termékdíjrendszer átalakításának margójára

A termékdíjnak a magyarországi hulladékgazdálkodásban mára csak marginális szerepe maradt, holott a 15 éve megalkotott törvény célja a hulladékhasznosítás állami támogatásához szükséges források megteremtése volt. A hazai szabályozás azonban időközben átvette az Európai Unió gyártói felelősséget szabályozó direktíváit, amelyek előírták, hogy a termelők kötelesek az érintett termékeikből (csomagolás, elektronikai berendezések, elemek és akkumulátorok, gumiabroncsok stb.) keletkező hulladékokat újrahasznosítani (egyénileg vagy hulladékhasznosítási szolgáltatásokat rendelő úgynevezett koordináló szervezetek segítségével). Magyarországon a hulladék szelektív gyűjtését és hasznosítását jelenleg szinte kizárólag e koordinálók finanszírozzák, évente összesen körülbelül 15 milliárd forintból.

Káros párhuzamosságot szült ugyanakkor, hogy a hulladék hasznosítását biztosító gyártói felelősség rendszerével egyidejűleg tovább élt hazánkban a termékdíjas szabályozás is. Ennek hulladékgazdálkodási szerepe egyedül az maradt, hogy az érintetteket a termékdíjnál alacsonyabb díjakkal működő koordinálókhoz való csatlakozásra ösztönözze. Ugyanakkor a termékdíjtörvénnyel a környezetvédelmi szempontból kedvezőtlen termékfajták forgalmazását nem sikerült visszaszorítani, ráadásul a koordinálókhoz nem csatlakozó, ehelyett termékdíjat fizető társaságok nem teljesítik hulladékhasznosítási kötelezettségüket. A termékdíj mára gyakorlatilag csak a központi költségvetés bevételéül szolgál (2009-ben ez az összeg 29 milliárd forint volt).

A Deloitte Zrt. által nemrég kormányzati megbízásra, több mint 1500 érintett mikro-, kis-, közép- és nagyvállalat telefonos és személyes megkérdezésével elvégzett felmérés eredményei azonban ennél is messzebbre mutatnak. A válaszadó vállalatok többsége a tényleges befizetéseknél sokkalta irritálóbb elemnek tartja a jelenlegi szabályozásban a jogszabály által elvárt, a fizetési kötelezettségek teljesítéséhez szükséges, sokszor alig teljesíthető nyilvántartási, regisztrációs és egyéb adminisztrációs tevékenységek költségeit.
A termékdíjhoz kapcsolódó adminisztráció cégeket terhelő költsége a Deloitte becslései szerint évente 47 milliárd forint – természetesen a termékdíj-befizetéseken felül. E költség jelentős szeletét, akár 32 milliárdot le lehetne faragni, ezzel egyidejűleg a Magyarországon működő vállalatoknál hagyni a jelenlegi szabályozás radikális átalakításával, ha a jogalkotó megszabadítaná a vállalkozásokat azoktól az adminisztratív terhektől, amelyek kizárólag e jogszabályi kötelezettségnek való megfelelés érdekében merülnek fel a cégeknél.

Pusztán a rendszer költségeiből is egyértelmű, hogy a szabályozás átalakítása és megújítása szükséges. Mindenképpen célszerű lenne tehát az átalakítás vezérelvévé tenni az adminisztratív terhek csökkentését, hiszen a túlzott, adminisztratív jellegű teher a vállalkozások gazdasági eredményeit rontja, működésüket nehezíti. E teher csökkentése véleményem szerint minden esetben szükséges, amikor az az állam egymást átfedő elvárásainak vagy felesleges igényeinek a megszüntetésével lehetséges, a szabályozás végső céljának sérelme nélkül. Ilyen racionalizálást, egyszerűsítést eredményezhetne a szükséges bevallások számának csökkentése, a párhuzamos előírások megszüntetése.

Külön kiemelendő az érintett vállalati kör szűkítésében rejlő lehetőség. A jelenleg a VPOP-nál regisztrált negyvenezer társaság legnagyobb része a csomagolások termékdíja által érintett. Statisztikai adatok alapján a csomagoláskibocsátás 85 százalékáért a kötelezettek 10 százaléka (pl. italgyártók, áruházláncok) felel, mégis valamennyi kötelezettre azonos szabályok vonatkoznak. Véleményem szerint a fenti aránytalanság kezelésében hatalmas lehetőségek rejlenek. Például átalánydíj bevezetésével az igazolhatóan (VPOP vagy független fél által rendszeresen hitelesített) kis kibocsátók terhei jelentősen csökkenthetők lennének. További ésszerűsítést jelenthetne a kereskedelmi és az újrahasználható szállítási csomagolásokra vonatkozó szabályok teljes újragondolása, valamint egyéb adminisztrációs kötelezettségeknek, például az alkalmazandó kódok számának számlán való feltüntetési kötelezettségnek a csökkentése.

A javasolt radikális változások természetesen az állami bevételek csökkenését is eredményezhetik. Ugyanakkor az állam által elvárt (termékdíj)bevétel szerintem adóátcsoportosítással, a termékdíjénál sokkal kisebb és egyszerűbb adminisztráció mellett is beszedhető lenne.
Az átalakítás másik szükséges célja a hulladékhasznosítás elszámolási rendszerének átláthatóbbá tétele, a hasznosítási teljesítmény növelése. Ennek keretében alapvető fontosságú lenne, hogy a hulladékkezelők hasznosítási teljesítményét is legalább olyan alaposan ellenőrizzék a hatóságok, ahogyan a kötelezettek bevallásait. Másfelől a koordinálók között kialakult verseny szabályozása is alapvető fontosságú. Jelenleg az európai szabályozás szellemével ellentétesen számos olyan koordináló működik, melyet nem a gyártók, hanem a hulladékhasznosítók alapítottak.

Elvileg nem kizárt, hogy – mint az eddig nyilvánosságra került kormányzati elképzelésekben szerepel – egy állami szerv is képes ellátni a hulladék hasznosításának koordinációját. Jelenleg azonban nem látszik körvonalazódni garancia arra vonatkozóan, hogy a hasznosítói elszámolási rendszer ellenőrzésének égető hiányosságait hogyan lenne képes orvosolni egy olyan állami szervezet, amely megrendelőként a minél nagyobb hasznosítási teljesítményben közvetlenül érdekelt.

A szerző a Deloitte Zrt. környezetvédelmi tanácsadás üzletágának vezetője