BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
adóbevallás

Az áfabevallás miért nem fér el egy söralátéten?

A kormányzattól remélt lépések körében vállalkozói oldalról az adminisztráció, ezen belül is az adózási papírmunka csökkentése volt az egyik leghangsúlyosabb tényező. A remélhetőleg közel söralátét méretűre zsugorodó éves bevallások mellett azonban jelentős terhet jelent egy kis- vagy középvállalkozás számára a havi rendszerességgel benyújtandó bevallások bonyolultsága is.
2011.02.01., kedd 05:00

Az áfabevallás például három sűrűn telenyomtatott oldalon immár száz potenciálisan kitöltendő sort tartalmaz. Önmagában az a tény, hogy ebből hány sorban szerepel majd egy adóalanynál ténylegesen adat, nem változtat a bevallás bonyolultságán. Nagyobb vállalatok számára is komoly feladatot jelent e komplex adathalmaz helytálló kitöltése, amelynek soraiban vétett, de adóhiányt nem eredményező hibák mulasztási bírságot vonhatnak maguk után.

A magyar adóhatóság bevalláskialakítási gyakorlatának az a törekvése, amely az információk minél teljesebb körű megszerzésére irányul, távol áll a legtöbb uniós tagállam gyakorlatától. Rövid nemzetközi összehasonlítás alapján nyilvánvaló, hogy egy magyar áfabevallás komplexitása nagyságrendileg haladja meg mindazt, amit a magyar vállalkozók külföldi versenytársaitól másutt elvárnak. Ez a bonyolult rendszer tényleges költséghátrányt okozó többletadminisztrációt igényel, nemcsak a vállalkozások, hanem az adóigazgatás oldalán is.

Gyakorlati szempontból viszont megkérdőjelezhető, hogy a részletesebb bevallás ténylegesen javít-e az adóellenőrzés hatékonyságán. Ezt talán az is bizonyítja, hogy a magyaréhoz hasonló bonyolultságú bevallása a közösségen belül egyedül Olaszországnak van.
A német adóhivatal nem terheli meg különösebben az adózókat, hiszen 37 sorban kell megadniuk az áfabevallás adatait, bár ezek jelentős része a magyarhoz hasonlóan az adóalapot és az áfa összegét is külön-külön tartalmazza. További komplikációt jelenthet az ottani adófizetőknek, hogy ez csak egyhavi, előzetes bevallás, és év végén kell benyújtani az egész éves elszámolást az áfakötelezettségekről.

A francia bevallás bonyolultsága talán tükrözi az általános forgalmi adóztatás alapjait kidolgozó nemzet adóigazgatásának komplex jogérzékét, amely a bevallásban a tranzakciók alapos nyomon követésére törekszik, de egy oldalon mégis csak 38 sort tartalmaz az áfabevallás.
A fejlett „nyugati” tagállamokhoz képest Finnország adóbevallása komolytalannak tűnik, hiszen egy havi bevalláson szerepel az áfa mellett a munkaadói hozzájárulás, az összes levont forrásadó elszámolása, a biztosítási díjak és a szerencsejáték adóztatása. Ez a bevallás ráadásul két teljes oldalt vesz igénybe mindezen adókra, míg az áfarész mindebből 17 kitöltendő rubrika.

Ha az átlag magyar adóalanyt fel kívánjuk dühíteni, akkor meg lehetne említeni az ír „VAT 3 return” fedőnevű bevallást, amelyben alapvetően három sort szükséges számadatokkal kitölteni, úgymint értékesítést terhelő adó, beszerzésen felszámított adó, illetve a kettő különbözete, előjeltől függően fizetendő vagy visszaigényelhető adó. A közösségen belüli termékmozgásokra tekintettel az értékesítések és a beszerzések összegét még két külön sorban fel kell tüntetni a bevalláson. Ilyen adminisztratív terhek mellett aligha lehet véletlen, hogy a gazdasági válság kitörését megelőző két évtizedben az Európai Unió leggyorsabban fejlődő tagállama Írország volt.

A holland áfakötelezettségekről az ottani adóhatóság mindössze 19 sorban kíván információt szerezni. A svéd 25 kitöltendő rubrikával, a belga bevallás 32, a lett 34 sorral, vagy hogy közelebbi régiós példát vegyünk, a szlovén áfabevallás 27 sorral szerénykedik.

A régión belül már túlbonyolítottnak számít a cseh áfabevallás, ahol negyven sort kell kitölteni. Összehasonlításként fontos tény, hogy az adószempontból hangsúlyos régiós versenytárs, Szlovákia adóhatósága is megelégszik 28 sornyi információval az adófizetőktől az áfakötelezettségek vonatkozásában. Ezen információk birtokában talán meglepőnek tűnik az a tény, hogy a Világbank részére a PwC által készített 2010-es „Paying Taxes” tanulmány alapján a két országban mégis több időt igényelt az adminisztratív áfakövetelményeknek való megfelelés, mint hazánkban.

A fenti példák tekintetében fontos utalni azon hozzáállásbeli különbségre, hogy a különleges adózási módokra vonatkozó többletinformációkat nem feltétlenül szükséges belezsúfolni egy olyan nyomtatványformulába, amely minden adófizető számára használatos. Ez a mai gyakorlat eredményezi azt, hogy a jelenlegi áfabevalláson számos olyan sor található, amelynek az adózók 99 százaléka számára nincs jelentősége, de a bevallást és a kitöltési útmutatót szükségtelenül túlbonyolítja.

A magyar áfabevallási nyomtatványok célszerűségét szintén alapvetően kérdőjelezi meg az a tény, hogy némely sor adattartalmának értelmezése még évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező szakemberek számára is komolyabb tájékozódást igényel. A tájékoztató jellegű sorok kitöltése a gyakorlatban nemegyszer szintén elsikkad a vonatkozó tényállás összetettsége, illetve a kitöltési útmutató túlzott részletezettsége miatt, amelyet, valljuk be őszintén, nem sokan olvasnak végig.

A bevallások bonyolultságán változtatni nyilvánvalóan nem törvényhozási kérdés, hiszen a nyomtatványok a végrehajtó szerv, az adóhivatal belső működési rendjének eredményei. Mindenképp megvitatandó és eldöntendő alapkérdésként vethető fel azonban az adóigazgatás számára az, hogy vajon egy komplikáltabb bevallás hatásosabb-e az adóelkerülés elleni küzdelemben, mint egy könnyen áttekinthető áfabevallási nyomtatvány. Tisztázandó, hogy az állam adóztatási tevékenységnek ellátása érdekében valóban szükséges-e minden információ begyűjtésére törekedni, és így szűrni ki a potenciális adócsalókat, vagy az ellenőrzésre a kiválasztás más elvek alapján is megvalósítható. Remélhetőleg azonban az adminisztratív egyszerűsítések következő hulláma az áfabevallások rendszerét is ténylegesen utoléri.

A szerző a PwC adótanácsadással foglalkozó vezető menedzsere

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.