BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
baromfiáűgazat

Instabil a piac - Áldozatokat követelhet az élelmiszerár-robbanás

Még a szokásos piaci hullámzásnak is gyakran vannak áldozatai
2011.02.01., kedd 05:00

Még a szokásos piaci hullámzásnak is gyakran vannak áldozatai a magyarországi élelmiszerláncban, a mostani alapanyagár-növekedés azonban jóval súlyosabb probléma, mint egy általában megszokott kilengés. Ami szerencse a takarmánytermesztőknek, az csapás a tojás-, hús- és tejtermelőknek. Az elmúlt napokban a takarmánytól függő piaci szereplők sorra kongatták meg a vészharangot, amikor arra figyelmeztettek: ha nem lesz áremelkedés adott ágazatukban, akkor egyes termelők tönkremennek. Kevésbé hangosan, de a feldolgozók és a kereskedők is áremelést szeretnének, bár ebből keveset tudnak valóban érvényesíteni, és számukra még nem jelent egzisztenciális kérdést a probléma.

Az az ágazat azonban, amely nem képes komolyabb áldozatok nélkül együtt élni a piaccal, és sikerrel kezelni annak akár hirtelen szeszélyeit is, nem tekinthető stabilnak. Mindez elbizonytalaníthatja a magának helyet kereső tőkét, és ezáltal a gazdaság erőforrásai maradnak parlagon.

Persze a durva állami beavatkozás rossz megoldás. Nemcsak amiatt, mert az állami túlszabályozás is veszélyeket rejt magában, hanem azért is, mert ez ellentétes az élelmiszerlánc szereplőinek érdekeivel és az uniós alapelvekkel.

Szerepet vállalhatna azonban az állam az élelmiszerlánc önszabályozásának óvatos bátorításában. Mindez nem fából vaskarika: az ármeghatározást könyörtelenül a piaci szereplők végzik. Ám ha ez hosszú távon sikerül nekik úgy, hogy a világpiac komolyabb kilengéseit enyhíteni képes partneri szerződések születnek az erőfölénnyel való izmozás helyett, az állam ezt jutalmazhatná marketingtámogatással vagy akár adókedvezménnyel. Ha ugyanis ez a jóindulatú forgatókönyv nem válna be – ahogy eddig sem valósult meg –, nem marad más, mint a piaci hullámzásnak való kiszolgáltatottság és az erre időnként válaszul adott, sokszor indulatos törvényi szabályozás.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.