Jelzés, előre

A jegybanki stáb – egyébként nemzetközi tapasztalatok alapján – úgy változtatja meg előrejelzési rendszerét, hogy egyúttal magának a döntéshozó testületnek a jövőbeni lépéseit is megjósolja. Az új szemléletmód lényege, hogy mostantól azt a kérdést teszik fel, mit kell tennie a tanácsnak ahhoz, hogy elérje az inflációs célt, míg korábban azt becsülték meg, mi történne, ha nem nyúlna a kamatokhoz a testület.

Első látásra valóban logikusnak tűnik a szemléletváltás, noha az egyben azt is eredményezi, hogy az előrejelzés legkésőbb a nyolcadik negyedév végére találkozik a jegybanki céllal, azaz – hacsak valami nagy külső sokk nincs kilátásban – 3 százalékos drágulást fog prognosztizálni az MNB. Lényegesebb azonban az a kérdés, nem teszi-e mindez zárójelbe magának a monetáris tanácsnak a tevékenységét. Ugyan a konkrét kamatpálya-előrejelzést egyelőre nem teszi közzé a stáb, ám lesznek rá vonatkozó utalások.

Képzeljük el, mi történik majd, ha például arra utal a prognózis, hogy szigorításra lenne szükség. A tanács számára persze ez nem kötelező érvényű, de ezek után például egy esetleges csökkentés elég furcsán venné ki magát. Ezzel elég szűk mezsgye marad a monetáris politika gyakorlói számára. Többekben felmerülhet: ha létezik egzakt szabály, amelynek alapján kijön az ideális kamatszint, akkor mi értelme van havonta kamatdöntést hozni?

Az pedig valószínűleg már véletlen egybeesés, hogy hónapra pontosan akkor élesítik be az új rendszert, amikor az új tanácstagok érkeznek. Ezzel együtt kétségtelen, hogy javulni fog az előrejelzések hatékonysága, de a rendszer igazi próbája az lesz, ha először tér el a tanács többsége az elé tett javaslattól.