BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Thomas Spurny

Idén még nem lesz fellendülés - Interjú a CIB vezérrel

Nem várható, hogy az idén bekövetkezne a fellendülés a piacon - nyilatkozta Tomas Spurny, a CIB Bank vezérigazgatója.
2011.04.28., csütörtök 05:15

Bár a közelmúltban több nyilatkozat is megjelent arról, hogy az idén komoly fellendülés jöhet a pénzügyi szektorban, nem valószínű, hogy ez már 2011-ben bekövetkezne – nyilatkozta lapunknak Tomas Spurny, a CIB Bank vezérigazgatója.

A belső megtakarítások szintje ugyanis – tette hozzá – változatlanul alacsony, így a bankok továbbra is nagymértékben kénytelenek támaszkodni a változatlanul drága külső forrásokra.

A CIB Bank vezetői által kidolgozott, a törlesztési gondokkal küzdő ügyfelek megsegítését célzó javaslatról úgy vélekedett: az elsősorban az adósoknak szól, és a törlesztőrészletek csökkentésére, valamint az árfolyamkockázat kiküszöbölésére koncentrál, ugyanakkor kedvező megoldás lenne a pénzügyi szolgáltatók és az állam szempontjából is. Ezért bízik abban, hogy a kormány figyelembe veszi azt a végső döntés meghozatalakor.

Az interjú teljes terjedelemben itt olvasható

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.