Kampány hitelből

Biztos nem tetszett volna egy átlagos adófizetőnek, ahogy kuncsorgás közben a bukott lisszaboni kormány és a már győzelmi beszédére készülő ellenzéke is azt vágja a másik oldal fejéhez, a megalázó segélykérés szimpla kampányfogás következménye. A kormány szerint az ellenzék ezért utasította el az utolsó szalmaszálnak tartott megszorító csomagot. Az ellenzéki pártok szerint a bukott kormányfő, José Sócrates már a csomag leszavazása előtt tárgyalt a most 80 milliárd eurósra becsült külső segítségről, csak blöffből nyújtotta be azt a parlamentnek.

Ilyen előzmények után nem olyan nagy kunszt euroszkeptikusnak lenni, annál nagyobb feladat meggyőzni mondjuk egy német választót arról, jó kezekbe kerül az állami kasszából a portugálba (írbe, görögbe) átkerülő eurókupac.

Jóllehet a portugál civakodást egyre nagyobb türelmetlenséggel szemlélték már Gödöllőn is, nincs ma olyan kormányerő az euróövezetben, amely kétségbe vonná a mentőcsomagok szükségességét. Leszámítva talán a segélyhitelből részesülő országokat, ahol – különösen a pénzért cserében elvárt szigorú kiigazítások miatt – a hitel akár évekre kiváló kampánytémát szolgáltathat. És miközben az IMF neve már több európai nyelvben lett szitokszó, a kampánybeszédek többi részére nincs hatással: a felelőtlen ígérgetéseket és az egymásra mutogatást semmilyen mentőcsomag nem tudja kiirtani a politikusok eszköztárából.

Skizofrén helyzet lesz a portugál politikusok számára, hogy kampány közben tárgyalnak majd az EU-val meg a valutaalappal. Reméljük, amazok nemcsak egy zsák pénzt, de végre egy őszinte kampányt is adnak a választóknak.