BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
mentőcsomag

Az EU csak időt vásárolt magának - Berlin mindent bedönthet

A múlt heti eurócsúcs átfogó csomagja kapcsán általában három dolgot rónak fel: hiányzik a tartós versenyképesség fedezete, az egésszel a görögök számára leginkább csak időt vásároltak, de tartós megoldást nem, és végül, továbbra is késlekedik az európrojekt érdemi eladása a közvéleménynek.
2011.07.26., kedd 05:00

Mindenekelőtt szögezzük le: mindhárom megállapítás valós problémákat feszeget, csak nem mindegyik a megfelelő helyen és időben. Ami a versenyképességi problémát illeti, éppen egy hete utaltunk rá, hogy a görög válság csupán (egyik) indikátora annak a problémának, hogy az EU és az eurózóna versenyképességi szempontból nagyon eltérő szinten álló országok gyülekezete. Ezt ugyan a közös piac, majd utóbb az egységes belső piac még tudta kezelni, de azzal, hogy az euróövezetbe is befogadtak jó néhány meglehetősen eltérő gazdasági alapokon álló tagországot, a problémák minőségileg magasabb szintre kerültek.

Különösen, hogy a közös pénz működtetését nem egészítette ki a nemzeti gazdaságpolitikák szigorúbb koordinálása, vagy pláne egy fiskális unió is. Ez kétségtelenül az egész eurót súlyosan megterhelő körülmény, más kérdés, hogy válság kirobbanásáig, azaz közel egy évtizeden át a piac lényegében tolerálta azt. Ettől függetlenül annak, aki azt mondja, hogy a múlt heti csúcs ezen az alapproblémán nem sokat orvosolt, lényegében igaza van. De ahogy sokakat meglepő piaci viselkedés volt éveken át az azonos homlokzat mögötti brutális eltérések látszólagos eltűrése, most legalább ennyire irreális elvárni, hogy egyetlen politikai döntéssel az összes vonatkozó elmaradás egy csapásra megszűnjön. Ez nyilván csakis évtizedes távlatú folyamat eredményeként következhet be. És aligha reális a mai, azonnali értékítéleteket ahhoz kötni, hogy van-e e téren bizonyítható tényszerű változás, vagy nincs.

Lényegében ehhez kapcsolódik a második észrevétel is: hogy ugyanis az egész múlt heti csomag nem egyéb, mint üres időnyerés – végső soron csak halogatás. Az időnyerés igaz is, a halogatás azonban már csak akkor állna, ha a múlt heti nagy nekiveselkedés egyetlen célja a görög gazdaság talpra állítása lett volna. Valójában itt sokkal többről – és nem kis részt másról – volt szó. Ami kezdetben látszólag csak görög likviditási válságként indult, arról hamar világos lett mindenki számára, hogy igazából egyfelől általános görög fizetőképességi (és végső soron versenyképességi) probléma, másfelől leleplezője egy sor sokkal mélyebb, az egész eurót érintő, rendszerbeli fogyatékosságnak. Éppen ez is köszönt viszsza abban, ahogy a válság viszonylag hamar átterjedt Írországra és Portugáliára, időnként vészesen fenyegetve az olasz és a spanyol gazdaságot is.

Mindezek fényében az erőfeszítések tétje most már hónapok óta nem annyira az, hogy mi lesz a görögökkel, hanem hogy mi lesz az euróval és a többi veszélyeztetett tagországgal. A csütörtöki csúcs egyik legfontosabb feladata enynyiből az volt, hogy olyan körülményeket teremtsen, amelyek révén Görögország talán megkapaszkodhat, de ha csődbe is megy, ez nem veszélyezteti közvetlenül a többi érintett országot. Meglehet, a görög felzárkózás szempontjából nem elegendő mindaz, amit csütörtökön elhatároztak. De ahhoz jó eséllyel elég, hogy néhány hónapra megnyugodjon annyira a piac, hogy közben kivonulhat a piros zónából (vagy környékéről) a portugál és az ír (no meg a spanyol és az olasz) gazdaság. Ennyiből valóban „idővásárlás” is történt, de nem annyira a görögök, mint a többiek és az euró egésze számára.

Ami pedig a politikai elit tájékoztatási és közvélemény-meggyőzési deficitjét illeti, ez annyira igaz, hogy e helyt csupán egy megjegyzést tennénk: meglehet, hogy végül nem a piac, nem is az olasz vagy spanyol papírok ingadozása, hanem a közvélemény elégtelen meggyőzése válhat az eurót ténylegesen veszélyeztető tényezővé. Például, ha ősszel a Bundestag leszavazza a német részvételt a mostani döntések végrehajtásában. Ne legyen igazunk!

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.