Jósprofesszor: Jöhet az újabb világválság, tehetetlenek a politikusok

Ez az év az élelmiszerek, az olaj és a nyersanyagok drágulásával kezdődött, ami a gyorsuló infláció rémével fenyegetett. Majd súlyos zavargások robbantak ki a Közel-Keleten, tovább növelve az olajárakat. Később jött a japán földrengés, amely károkat okozott az ország gazdaságának és a globális beszállítói rendszerekben. Végezetül Görögország, Írország és Portugália elveszítette hozzáférését a hitelpiacokhoz, s az IMF, illetve az Európai Unió mentőcsomagjának elfogadására kényszerült.

A sornak azonban ezzel még nem lett vége. A Görögország javára elfogadott, egy évvel ezelőtti mentőcsomag – az A terv – egyértelműen elbukott, Athénnak emiatt újabb, hivatalos mentőakcióra van szüksége, amelybe esetleg a magánhitelezőket is be kell vonni, s ez súlyos nézeteltéréseket váltott ki az uniós politikusok körében. Amerikában ugyancsak a fiskális deficit miatt támadtak aggályok, ami csúnya politikai belharcokhoz és csaknem az államapparátus megbénulásához vezetett. Hasonló csata érlelődik jelenleg a szövetségi államadósság felső határának megemelése kapcsán. Ha ezt nem sikerül megoldani, akkor az amerikai közadósság törlesztését illetően „technikai” fizetésképtelenség állhat elő.

A piacoknak egészen a legutóbbi időkig sikerült előre leszámítolniuk a felsorolt sokkhatásokat. Ezalól csak néhány nap jelentett kivételt – például amikor a japán katasztrófa és a közel-keleti zavarok miatt piaci korrekció ment végbe –, egyébként a jegyzések általában emelkedtek. Április vége óta azonban a globális részvénypiacokon egy magát makacsul tartó korrekció van folyamatban, amelyet olyan aggályok táplálnak, hogy a gazdasági növekedés mind az Egyesült Államokban, mind világszerte hirtelen lassulhat.

Az USA-ból, Nagy-Britanniából, az euróövezet periferiális országaiból, Japánból, sőt számos felzárkózó államból olyan adatok érkeznek, amelyek a globális növekedés megfeneklésére utalnak, ha ugyan nem esik vissza a recesszióba az egész nemzetközi gazdaság. Ez utóbbi eshetőség főleg a fejlett államokat érintené. Egyidejűleg fokozódott a globális kockázatkerülés, Görögország esetében pedig a rendezetlen végkifejlet egyre valószínűbbé válik.

Az optimisták szerint a globális gazdaság mindössze egy puhább konjunkturális szakaszba lépett. Az idei sokkhatásokra a cégek és a fogyasztók egyaránt a beszerzéseik, a kiadásaik, a beruházásaik és a munkahelyteremtés „átmeneti” visszafogásával reagáltak. Ha a sokkhatások nem válnak súlyosabbá, akkor a bizalom és a növekedés megerősödhet az év második felében, s ezt a részvénypiacokon újabb árfolyam-emelkedés kísérheti.

Van azonban elég ok annak feltételezésére, hogy egy makacsabb pangás szakaszába léptünk. Először is ezt látszik alátámasztani, hogy az euróövezeti periféria problémái közül egyes esetekben nem likviditáshiányról, hanem tényleges fizetésképtelenségről van szó. Azt már tagadni sem lehet, hogy a magán- és/vagy közadósságot Görögországban, Írországban és Portugáliában át kell strukturálni.

Másodszor: az amerikai növekedést fékező tényezők hatása krónikussá vált. Elhúzódik a hatalmas tőkeáttételek, adósságok leépítése, mind a közületi, mind a magánszektorban, folyamatosan terhelik a gazdaságot a magas olajárak, gyenge a munkahelyteremtés intenzitása, újabb visszaesés fenyeget az ingatlanpiacon, súlyos fiskális problémák bukkantak fel mind az egyes államok tekintetében, mind helyhatósági, mind pedig szövetségi szinten.

Harmadszor: az utóbbi negyedévek során lapos maradt a gazdasági növekedés Nagy-Britanniában. Itt akkor indítottak az elejére súlypontozott fiskális megszorító programokat, amikor az élénkülő infláció meggátolta a Bank of England vezetését abban, hogy segítségképpen enyhítsen a monetáris politika szigorán. Sőt, az áremelkedés Londonban akár kamatnövelést is kikényszeríthet. Ezzel egyidejűleg – a földrengés következményeként – Japán máris süllyed vissza a recesszióba.

A bővülés az említett gazdaságok mindegyikében már akkor lanyha volt, és elmaradt a hosszú távú trend által indokolt ütemtől, amikor az adósságok leépítése, illetve a megtakarítások fokozása miatt egyaránt vissza kellett fogni a közületi és a magánkiadásokat. Ráadásként a fejlett államok sorában fel kellett hagyni a fiskális és monetáris ösztönzéssel, vagy erre rövidesen sort kell keríteni.

Ha bebizonyosodik, hogy ami történik, az rosszabb, mint egy „puha” konjunktúra, akkor folytatódik a piaci korrekció, spirálszerűen tovább gyengítve a növekedést. További eltérés a 2007–10-es időszakhoz képest, hogy akkor a negatív sokkhatásokat, illetve a piacok hanyatlását ellensúlyozni lehetett a kormányok gazdaságpolitikai beavatkozásaival. Ez alkalommal viszont a politikusoknak elfogyott a muníciójuk, emiatt képtelenek lesznek újraindítani a reálgazdaság növekedését.

A gazdaságpolitikában bevethető „töltények” hiányát világosan jelzi, hogy a legtöbb fejlett ország kénytelen megszorításokhoz folyamodni, hogy elkerülje a jövőbeli fiskális katasztrófát. A köztartozások szintje már most is magas, ami korlátozza a kormányokat a banki mentőakciókban, a garanciavállalásokban, illetve a kétessé váló eszközök szanálásában. Az úgynevezett menynyiségi enyhítés újabb fordulójának elindítását akadályozza a monetáris hatóságok körében az, hogy a legtöbb fejlett államban – egyelőre ugyan korlátok között – erősödik az infláció.

Ha a legfrissebb globális adatok mögött valamilyen súlyosabb ok húzódik, és a piacok, valamint a gazdaságok tovább lassulnak, akkor a politikusok üres kézzel állhatnak a problémahalmaz előtt. Ha ez bekövetkezne, ugrásszerűen növekedne egy stagnálási fázis vagy akár egy W alak szerint lefutó recesszió kockázata.