"Miért rabol bankot? Mert ott van pénz"

Ha van terület, amelyre nem állnak rendelkezésre megbízható statisztikák, akkor a vállalati visszaélések kérdésköre ilyen. A KPMG saját praxisa alapján elemzett több száz visszaélésgyanús esetet, rajzolta fel a tipikus csaló profilját, és felfedte a visszaélések okait is.

Mielőtt megvizsgálnánk, melyek a tipikus elkövető jellemzői, érdemes áttekinteni, milyen körülmények együttállása vezet leginkább visszaéléshez. A XX. század talán legeredményesebb bankrablója, Willie Sutton, aki harminc év alatt közel száz rablást vitt véghez, arra a kérdésre, hogy miért is rabol bankot, egyszerű választ adott: „Mert ott van a pénz.” Szállóigévé lett mondata rávilágít a csalást valószínűsítő három tényező egyikére: a lehetőségre. Bankot csak az rabol, csalást csak az követ el, aki meglátja a lehetőséget.

Természetesen ennyi nem elég. Még két tényező együttes jelenléte teszi valószínűvé az elkövetést. Kevéssé ismert, de a másodikra is adott tömör választ Willie Sutton, híres mondatát ekképpen folytatva: „Bankrablás közben éreztem igazán, hogy élek”. Azaz megvolt a motiváció. Vállalati környezetben jellemzően csalásra motiválhat például a mértéktelen nyomás a pénzügyi eredmények elérésére, az irreális elvárások, a jövedelem és a felelősség aránytalansága, a pozíció elvesztésétől való félelem, vagy az életvitel legális jövedelemből való finanszírozhatatlansága.

A visszaélésre motivált ember, aki látja a lehetőséget, már egészen közel lehet az elkövetéshez, de hogy valóban akcióba lépjen, ahhoz legtöbbször egy harmadik tényezőnek is jelen kell lennie. Ez pedig a racionalizáció. Mit jelent ez? Ha csalást fontolgatunk, legtöbbünkben ez egyfajta lelki feszültséget okoz, mely énképünk kedvezőtlen módosulásából fakad, hiszen alapjában véve rendes emberként szeretjük látni magunkat. Csökkentenünk kell tehát a feszültséget, meg kell magyaráznunk magunknak, hogy amire készülünk, az tulajdonképpen elfogadható: például az a pénz nekünk jár, meg sem érzi a cég, egyébként sem ismerik el érdemeinket, a világ igazságtalan velünk, stb. Megfigyelhető, hogy a csalók nagy többsége sikeresen meggyőzte magát tettének elfogadható voltáról, gyakran épp az említett érvek valamelyikével.

Tehát, ha együttesen fennáll a lehetőség, a motiváció és a racionalizáció, akkor nagy a csalás kockázata. Ebből következik, hogy azok a sikeres kockázatcsökkentő intézkedések, amelyek nemcsak a lehetőséget csökkentik az ellenőrzési rendszer (az úgynevezett kontrolkörnyezet) erősítésével, hanem a motivációval és racionalizációval is foglalkoznak. Sajnos pont ezek a nehezebben kezelhető tényezők.

A KPMG adatgyűjtése (69 országban 348 csalásfelderítési vizsgálat) csak olyan „fehérgalléros” eseteket vett figyelembe, ahol egyértelműen kiderült az elkövető személye. A vizsgált visszaélések köre a beszámolók meghamisítása, pénz és egyéb értékek eltulajdonítása, illetve a költségekkel való manipulálás volt.

A felmérésből kirajzolódó tipikus elkövetői profil a 36 és 45 év közötti, öt-tíz éve a vállalat alkalmazásában levő, vezető beosztású, pénzügyi, értékesítési vagy ehhez kapcsolódó területen dolgozó munkatárs, aki nagyobb eséllyel férfi, mint nő, és jellemzően másokkal összejátszva ténykedik. Ebben nagy meglepetés nincs, hiszen a komolyabb visszaélésekre leginkább ilyen pozícióban nyílik lehetőség, amelyekben férfiak vannak többségben, és az is elmondható, hogy egy nagyvállalati környezetben – a többé-kevésbé működő kontrollok miatt – együttműködésre van szükség a visszaélés kivitelezéséhez.

Némiképp meglepő és egyben aggasztó tendencia, hogy néhány éve jelentősen megnőtt az igazgatótanácsi szintű elkövetők aránya, 11 százalékról 18-ra. Ez egyértelműen összefüggésbe hozható a gazdasági válsággal, amely minden eddiginél nagyobb nyomást helyezett a nagyvállalatok felső vezetésére. Szintén a gazdasági válság hatására vezethető vissza, hogy a belső kontrollrendszer gyengeségeit kihasználó esetek aránya 49 százalékról 74-re ugrott. Úgy tűnik tehát, hogy válságos időkben nem szerencsés az ellenőrzésen spórolni.

Hogyan derül fény a visszaélésekre? Továbbra is nagy jelentőségű és növekvő tendenciát mutat a belső jelzés, formális vagy informális mechanizmusokon keresztül. A véletlen lebukásnak megnőtt a szerepe (8 százalékról 13-ra), ennek hátterében valószínűleg a válság okozta gyors vagy drasztikusabb vállalati változások állhatnak. A számok azt mutatják, mintha a társaságok nagyban hagyatkoznának a munkatársak jó lelkiismeretére és a szerencsére is a felderítés terén.

Csakúgy, mint a betegségek esetén, a visszaélések felderítése és a kármentés mindig költségesebb és fájdalmasabb, mint megelőzni a bajt. A megelőzés hatásossága nagyban múlik azon, hogy sikerül-e csökkenteni mindhárom faktort: a lehetőséget, a motivációt és a racionalizációt. Azt látjuk, hogy a vállalatok mozgástere ebben a sorrendben csökken. A lehetőségek szűkítésében, a belső kontrollrendszer erősítésében lehet a legnagyobb eredményeket elérni. A motivációs tényezőkre már kevesebb hatással van a vállalat, hiszen ezek egy része a munkatársak karakteréből adódik, de sokat tehet itt is, például reálisabb célok kitűzésével, a jövedelmek megfelelő kialakításával és pénzen kívüli elismerések alkalmazásával. A racionalizációra van a legkisebb hatása a vállalati csaláskockázat-csökkentő programoknak, mert az erre való hajlam a munkatársak karakterében mélyebben gyökerezik. Leginkább a megfelelően gondos kiválasztással lehet eredményt elérni e téren.