Kína és Szaúd-Arábia. Ez az a két ország, amelytől Orbánék megváltást – pénzt – remélnek. Olcsó pénzt. Hitelt. Befektetéseket. S ha mellé üzlet jár magyaroknak a két ázsiai országban, nos, az már csak hab a tortán.
Mind a két ország – más módon és eltérő okoknak köszönhetően – ma már gazdasági világhatalom. Kína bámulatra méltó fejlődést produkált, s közben szép csendesen súlyos 1000 milliárdokat halmozott fel, ezek egy részét befolyása növelésére szándékozik költeni a határain túl. Ezekből az irdatlan összegekből – legalábbis ezt ígérte miniszterelnöke – juttat morzsákat nekünk is.
Szaúd-Arábia máshonnan indulva – irdatlan gazdagságát a kőolajból nyerve – hasonló ambíciókat dédelget. Terjeszkedni szeretne a világban. Magyarország pedig jól látszik elkapni az ütemet: az elmúlt időszak fokozott erőfeszítései szeptember elején a hírek szerint akár olyan megállapodásokat eredményezhetnek, amelyek rendkívül alacsony kamatozású hiteleket és sok-sok milliárd dollárnyi fejlesztési forrást hoznak hozzánk.
Mindez hasznot hajthat Magyarországnak, de olcsó pénz nincs. Ha nem kamatban, másban kell majd megfizetni az árát. Kérdés, miben, hiszen e két ország egyike sem fog költségvetési hiányplafonokat, reformkényszert erőltetni Magyarországra. De akkor mit? Orbánék talán már tudják. Kérdés, mi megtudjuk-e valaha.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.