A jogállammal áll perben az Orbán-kormány

Tudom, vannak fontosabb dolgok annál, hogy esetleges üzleti vitája eldöntésére ki mikor kötheti ki választott bíróság hatáskörét. Ám még a jövő évi költségvetés árnyékában sem feledkezhetünk meg arról, hogy a magyarországi befektetések iránti bizalom fenntartása olyan, látványosnak semmiképp sem mondható törvényhozói lépéseken múlik, mint amilyenről az alábbiakban szó lesz.

Az Igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról címet viselő törvényjavaslat (T/4276. számon olvasható) kizárni javasolja annak a lehetőségét, hogy az állam (önkormányzat, költségvetési szerv) közvetlen vagy közvetett irányítása alatt működő vállalkozások kiemelt jelentőségű ügyeiben (vagyis ahol a követelés értéke a 400 millió forintot meghaladja) a magánjogi szerződést kötő felek esetleges jogvitájuk eldöntésére választott bíróságot hatalmazzanak fel. A képviselői önálló indítvány indoklása szerint az a körülmény, hogy a választott bírósági eljárásban hozott ítélettel szemben – kivételes esetektől eltekintve – nincs jogorvoslati lehetőség, „nem áll összhangban a közvagyon kiemelt védelmének követelményével”. Ez az érvelés több okból is téves.

Figyelmen kívül hagyja, hogy a választott bíróság szolgáltatásának igénybevétele nem kötelező: a köztulajdonban álló társaságok tulajdonosa bármikor dönthet úgy, hogy a jövőben megkötendő magánjogi megállapodásokkal kapcsolatos perekben az állami igazságszolgáltatás járjon el. Ehhez azonban nincs szükség tiltó szabályok törvénybe foglalására.

Másodszor, a törvényjavaslat szerencsétlen módon éppen a választott bírósági vitarendezés lényegét vonja kétségbe, nevezetesen, hogy a szerződő felek előre lemondanak a pártatlan bírói fórum döntésével szembeni fellebbezés lehetőségéről. Teszik ezt azért, hogy csökkentsék azt az időszakot, amíg a jogvita a piaci forgalom szempontjából bizonytalanságot okoz. A társaságok többsége ugyanis ésszerű kapitalistaként tart az elhúzódó perektől, hiszen tudja, hogy annak a követelésnek az értéke, amely csak hosszú évekkel később realizálható, a nulla felé közelít. Vállalják ezért nemcsak az egyfokú peres eljárás jogi kockázatát, hanem azt is, hogy a választott bíróság igénybevétele közvetlenül többe kerül, mint az állami igazságszolgáltatás. A törvényjavaslat beterjesztői (támogatói) minderről nem vesznek tudomást. Eljárásuk azonban nem következetes. Ha ugyanis elvetik a választott bíróság klasszikus múltba visszanyúló intézményét, nem illő, hogy – a tulajdoni formák alkotmányos egyenlőségét semmibe véve – kizárólag az állam érdekkörébe tartozó vállalkozások fontosabb pereit tartsák távol a választott bíróságoktól.

Harmadsorban azt is aggályosnak tartom, hogy az indítvány indoklása kísérletet sem tett arra, hogy gyakorlati problémák ismertetésével győzze meg a tervezet olvasóit a javasolt radikális lépés elkerülhetetlenségéről.

A szakmai érveket nélkülöző kezdeményezés – ha az Országgyűlés a közeljövőben megszavazza – a kihirdetést követő napon lép hatályba. A törvényhozó sietsége nyomán felmerül a kérdés, vajon van-e (lesz-e) összefüggés a törvényjavaslat korlátozó szabálya és az állami igazságszolgáltatás tervbe vett szervezeti és személyi átalakítása között?Lehet-e tudni továbbá, hogy a módosítás elfogadása és a ma még csak sajtóhírekből ismert, úgynevezett „igazságügyi sarkalatos törvény” hatálybalépése után miként, milyen jogi feltételrendszer mellett indíthat pert egy magántulajdonban álló cég az állami befolyás alatt álló társaságokkal szemben? Végül, arra is jó volna megnyugtató választ kapni, hogy a mostani változás érinti-e a hónapokkal vagy évekkel ezelőtt szerződésbe foglalt választott bírósági kikötéseket, a törvényhozó egy tollvonással nem írja-e felül azok akaratát, akik jó előre a választott bírósági eljárásnak szavaztak bizalmat.