A könyvvizsgálók a kutyák, amelyek nem ugattak a válságban?

„A könyvvizsgálók azok a kutyák, amelyek nem ugattak a
válság idején, ezért a szerepük megkérdőjeleződött.” Michael Barnier európai közös piaci biztos így kommentálta múlt heti javaslattervét a négy nagy könyvvizsgáló cég előjogainak megnyirbálásáról, amellyel kötelezővé tennék számukra a kilencévenkénti rotációt, a másodvonalbeli cégek egyidejű bevonását a könyvvizsgálati megbízásokba, valamint az egyéb szakmai szolgáltatások teljes feladását és ezen üzletágaik eladását.

A javaslatterv indoklása szerint a négy nagy társaság dominálja a világ vezető cégeinek könyvvizsgálati piacát, és egyébként is érdekütközés áll fenn a könyvvizsgálati és nem könyvvizsgálati megbízások között. A könyvvizsgálók „őrkutya” szerepére utaló megjegyzés pedig enyhe rúgás az érintett cégek már amúgy is erősen megtépázott önérzetébe, amely sejteti, hogy a pénzügyi válság erkölcsi felelőseinek tartják őket.

Barnier javaslatának objektív megítéléséhez a következő tényeket érdemes sorra venni. Egyrészt a könyvvizsgálói szakma az egyik legjobban szabályozott a világon: kamarai törvény, alapszabály, magyar és nemzetközi könyvvizsgálói etikai kódex, valamint EU-direktívák is szabályozzák mind itthon, mind bárhol a világon. Ezek mindegyike tükrözi azt az alapelvet, mely szerint a könyvvizsgálónak véleménye megfogalmazásakor teljesen függetlennek kell lennie. Az ügyféltől való függő viszony fennállhat – több más ok mellett – az esetleges anyagi érdekeltsége miatt, amely nemcsak a konkrét üzleti összefonódást jelentheti, hanem az ügyfele részére nyújtott egyéb szakmai szolgáltatásokból, azaz tanácsadási munkákból befolyó jelentős árbevételt is, illetve az ebből adódó anyagi elkötelezettséget. Az említett szakmai szolgáltatások természete kétfajta aggályt vethet fel: egyrészt a szakmai pártatlanságét, mivel odavezethet, hogy a könyvvizsgáló cég egyik osztálya minősítheti a másik osztály munkáját (például adótervezés esetén). Másrészt – mivel objektív statisztikák szerint ezen megbízások értéke többszörösét teheti ki a könyvvizsgálaténak – a könyvvizsgáló anyagi függetlenségével kapcsolatos aggály is felmerülhet. Ez magában rejti annak kockázatát, hogy a könyvvizsgáló elveszítheti objektivitását a pénzügyi beszámolóról alkotott véleménye megalkotásánál, mert érdekeltté válhat abban, hogy hosszú távon megtartsa ügyfelét.

Önmagában az a tény, hogy a könyvvizsgáló több szakmai szolgáltatást is nyújt egyszerre ügyfelének, nem jelent sem összeférhetetlenséget, sem az objektivitás elvesztését a jelenleg érvényes etikai szabályok szerint. A Nemzetközi Könyvvizsgálói Szövetség (IFAC) etikai kódexe szerint is mindig egyedileg kell megítélni, hogy mi az, ami a könyvvizsgáló függetlenségét „veszélyeztetheti”. Például azok a helyzetek, ahol a könyvvizsgáló belefolyik ügyfelénél a vezetői döntéshozatalba. Néhány kivételtől eltekintve azonban nincs erre olyan egyértelműen tiltó szabály, ahogyan az a Sarbanes–Oxley-törvény alá tartozó, amerikai tőzsdén jegyzett cégek esetében van, amelyeknél a szakmai szolgáltatások könyvvizsgálattal egyidejű nyújtása kizárt.

A könyvvizsgálók védelmében is fel lehet sorolni érveket: az egyik, hogy a könyvvizsgáló a társasággal szerződik feladata elvégzésére, amelyet az esetek többségében a menedzsment képvisel, tehát vele kell tárgyaljon és szerződjön. A könyvvizsgálói záradék felhasználói pedig a cég tulajdonosai, részvényesei, valamint harmadik felek, akik lehetnek bankok, befektetők. A könyvvizsgáló így abban a kényes helyzetben találja magát, hogy annak a menedzsmentnek a munkájáról mondhat „független” véleményt a tulajdonosoknak, amelytől a következő évi szerződése függ. A kisebb cégeknél pedig, ahol a tulajdonos sokszor egyben a menedzsment is, ott a könyvvizsgáló alkupozíciója, így szakmai véleményének súlya sem tekinthető erősnek, így ott a könyvvizsgálat egyfajta szükséges rosszként értékelődik. Magyarul kutyába sem veszik őt.

A Barnier-javaslatban ennek a helyzetnek az összetettsége
sajnos nem tükröződik. Azzal együtt, hogy halvány kísérletet tesz a másodvonalbeli „elnyomott” cégek megmentésére, ez a javaslatterv a jelenlegi működési-szabályozási kereteket egy csapásra radikálisan felül kívánja írni azzal, hogy az összes szakmai szolgáltatás leválasztását írja elő ezen cégek részére anélkül, hogy életképes alternatívát ajánlana számukra a jelenlegi jól bevált üzleti modelljük helyett. Valamiféle változásra azért szükség lenne, de másképp.

Látni kell, hogy ahhoz, hogy a könyvvizsgálói szakma a piaci elvárásnak megfelelően egy teljesen független, hatósági elvek szerint és árversenytől mentesen működő szakmává váljék, mint például a bankfelügyelőké, jelentős szerkezeti és szabályozási átalakításra, az egész szakma alapjainak újragondolására, paradigmaváltásra szorulna. Ez jelenthetné azt, hogy a könyvvizsgálók díjazása – egy a kamara továbbfejlesztésével létrehozandó könyvvizsgálói piacfelügyeleti (nem közfelügyeleti!) szerv közbeiktatásával – hatóságilag rögzített lenne a cégek árbevételé-hez és mérlegfőösszegéhez viszonyítva, amely elejét vehetné a negatív árversenynek. Továbbá jelenthetné azt, hogy kötelező, két-három évenkénti rotáció lenne a kisebb cégek bevonásával. Így egyrészt a könyvvizsgáló teljesen mentesülne az ügyfelétől való anyagi függéstől, a menedzsment és a tulajdonos elvárásaitól, és véleménye is valóban objektív lehetne, nem befolyásolhatná azt vélt vagy valós részrehajlás, illetve esetleges „szankció” a vizsgált cég részéről. Egy ilyen rendszer jelentősen megszűrné a fent részletezett összeférhetetlenséget, és fenntarthatóvá tenné ezt a valóban szükséges és komoly szakmai tevékenységet, ezáltal helyreállítva a könyvvizsgálók már-már ebek harmincadjára jutott szakmai tekintélyét is.