Sötét szobák

Olyan kijelentések, mint hogy a traderek többsége profitálni szeretne a válságból, ő három éve recesszióról álmodik, mert azon kereshet a legjobban, „a világot pedig nem a kormányok uralják, hanem a Goldman Sachs”.

Míg a „kanonizált” elemzők többsége a szokásos gőggel söpörte le az asztalról az amúgy bevallottan közfigyelmet kereső Rastani nyilatkozatát, mondván, egy szerencsétlen kóklerről van szó, addig elsiklott azon tény felett, hogy a bróker mondatai hatalmas figyelmet keltettek a világban. De miért is? Talán azért, mert visszaadták azon elkeseredett emberek érzéseit, akik óriásit buknak a válságon. Azokét a görög nyugdíjasokét, akiknek negyven százalékkal vágják meg az illetményét, vagy azon több millió spanyol huszonévesét, akiknek évek óta esélye sincs munkát találni. Szerintük ez egy nulla összértékű játszma: ha vesztesek vannak, nyerteseknek is lenniük kell.

Ráadásul a „mainstreamből” is egyre többen küldenek vészjeleket: Rastaniéhoz hasonló téziseket fogalmazott meg – finomabb formában – a kóklernek aligha nevezhető Spiegel A pénzügyi piacok pusztító hatalma című tényfeltáró címlapsztorijában, Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász pedig a New York-i Foglald el a Wall Streetet tüntetésen azt mondta: a Wall Street azon gazdagodott meg, hogy „államosította a veszteségeket és privatizálta a nyereséget. (…) Ez nem kapitalizmus (…) ez egy elferdült gazdaság.”

Ezekre a véleményekre az európai döntéshozóknak is figyelniük kellene. A problémákat ugyanis csak akkor lehet megoldani, ha előbb azok valódi gyökereit is felkutatjuk, és ezek során van annyi merszünk, hogy felkapcsoljuk a villanyt a sötét szobákban.